Leírás
„Ezt a hiánypótló autóstérképet kizárólag magyar emberek számára készítettük, azoknak, akiknek a világ legtermészetesebb dolga, hogy Kolozsvár az Kolozsvár, hogy Pozsony az Pozsony és minden más, anyanyelvünkön megnevezett hely az, ami és nem más. Igyekeztünk legjobb ismereteink szerint bemutatni ezt a számunkra oly kedves, változatos területet Dévénytől Herkulesfürdőig, a Vereckei-hágótól Fiuméig. Térképünk feltünteti a Csángóföld falvait, sőt, északkelet felé egészen a magyarok alapította Jászvásárig terjedő egykori szállásterületünket is. Az atlasz lapjai mindenütt az eredeti magyar elnevezéseket adják meg, s ahol az átmeneti segítség érdekében feltüntetjük az idegenek által adott nevet is, azt mindig csak zárójelben tesszük, utalva ezzel is feledendő voltára. 52 város térképe is helyet kapott az atlaszban, autósmatricával kedveskedünk az autósoknak!”
A nagy sikerű autóatlasz immáron harmadik, bővített, javított kiadása. Várostérképekkel, távolságmutatóval.
Méretarány: 1:300000
Magyar Élettér Alapítvány A termék ismertetője
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.