Szkítia Győr

Nemzeti Könyvesbolt

és

Webáruház

Üdvözöljük megújult honlapunkon!
szkitiagyor.hu

  • -10% kedvezmény
    Böjte Csaba
    3320 Ft

    Csaba testvér gondolatai az irgalmasság cselekedeteiről „Ferenc pápa 2015-ben meghirdette az Irgalmasság szent évét, és én akkor arra gondoltam, hogy csináljunk magunknak játékosan-komolyan egy iskolát: az Irgalmasság Iskoláját. Az irgalmasságnak van tizennégy cselekedete: hét testi és hét lelki cselekedete. Abban az évben tizennégy egymást követő vasárnapi mise prédikációjában egy-egy cselekedetről…

  • Bertalan Péter
    6000 Ft

    Csontváry rejtett üzenetei és a semmiképp sem magányos cédrus Jó, ha felkészül a tisztelt olvasó. A könyv megismerése után többé már nem tekint úgy Csontváry Kosztka Tivadarra, ahogyan korábban. Figyelem! A festményeket innentől kezdve más szemüvegen keresztül vizslatja majd, hiszen olyan dolgokról hull le a lepel, melyeket a felületes szemlélődés…

  • -10% kedvezmény
    Peter Wohlleben
    4500 Ft

    A szelíd bánásmód megtérül „Minden egyes fa ezer történetet mesél arról, hogy mi formálta a karakterét, mi sebezte meg a kérgét és a lényét, mi tette egyedivé.” A fák látszólag némán állnak a kertünkben, a parkban, az erdőben, pedig nem csak egymással kommunikálnak, felénk is jelzéseket küldenek. Ha odafigyelünk. Ha…

  • -10% kedvezmény
    Szabó Antónia
    4490 Ft

    A világ működésrendjének képjelei alföldi pásztorművészeti alkotásokon Érverés 3. Egy valamirevaló jó pásztor ismeretei birtokában – úgy a gyógyítói, mint az égi törvény által megszabottakéban – nemcsak a rábízott jószág, de embertársainak javát is szolgálja. Szolgálja akképpen is, hogy hasznos készségeket készít, s azokat ellátja még hasznosabb tudnivalókkal. S ha…

  • -10% kedvezmény
    Vikár Béla
    2790 Ft

    Reprint Nyelvészeti füzetek 39. Szerkeszti Simonyi Zsigmond Bővített különnyomat a Magyar Nyelvőrből Vikár Béla (Hetes, 1859. április 1. – Dunavecse, 1945. szeptember 22.) magyar etnográfus, műfordító, eszperantista, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A Kalevala műfordítója. A regös énekek gyűjtésével már Kriza János és Sebestyén Gyula is foglalkozott, hiszen a…

  • -10% kedvezmény
    Dr. Győrffy István
    3690 Ft

    Magyar népművészet Összeállította Dr. Győrffy István Magyar Nemzeti Múzeum igazgató-őr 32 táblával Szigeti és nádudvari Györffy István (Karcag, 1884. február 11. – Budapest, 1939. október 3.) néprajzkutató, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Jelen kötete a jászsági szűcshímzéseket mutatja be, annak gazdag mintakincsével, színes formáival együtt. A kötetet…

  • -10% kedvezmény
    Françoise Bonardel
    2970 Ft

    A szerző Francoise Bonandel elismert kutatója az ezoterikus-hermetikus tanoknak. Jelen kötetében Hermész Triszmegisztosz alakját, valamint a hermetikus hagyomány filozófiáját mutatja be. A mű fontos részét képezi a hermetikus hagyomány megjelenése és azok képviselői az európai szellemi kultúra sokszínűségében. Olyan nagy nevekkel és képviselőkkel találkozunk, mint Kepler, Paracelsus, Agrippa von Nettesheim,…

  • -10% kedvezmény
    Maderspach Viktor
    5660 Ft

    Kalandozások Törökországban, Palesztinában és Egyiptomban 1911-1938 Erdély fenegyereke, Maderspach Viktor (1875-1941 kiadatlan útijegyzetei 1911 és 1938 között, lenyűgöző korabeli fotók kíséretében! A szerző erdélyi német származású magyar mérnök, sportoló, vadászati szakíró. Őseitől a ruszkabányai márvány- és vasércbányát, kohót, és több ezer holdnyi erdőt örökölt. A Zsil völgyének vidéke, a Retyezát…

  • Fuksz Sándor - Varga Domokos György
    3600 Ft

    Fuksz Sándor Magyar merénylet Petőfink ellen Petőfi Sándor szibériai kálváriája Cserben hagyott hőseink Varga Domokos György Petőfi a mélyállam fogságában Lassan véget ér a kettős emlékév, amellyel Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára emlékeztünk. Látványos és szürke megemlékezések sorjáztak Kárpát-medence-szerte; gurultak a milliók filmre, előadásokra, vándorkiállításokra – egy témát szemérmesen kerülve.…

  • Ferkó Zoltán
    1920 Ft

    Három nyelven (magyar, román, német) Ismerd meg a varázslatos Erdély 56 csodáját a Kibiccel! Kalandozz Vajdahunyadtól a Tordai-hasadékon át a Békás-szorosig! Légy Te az első, aki leteszi az összes lapját! Hogy ki nyeri a következő kört? Nem tudni, mert a jövő soha nincs előre megírva. A doboz tartalma: 56 játékkártya…

  • Makoldi Sándorné - Kabay Lizett
    3000 Ft

    Mítoszaink képi, nyelvi és hitvilágbeli emlékeiből Szerzők: Makoldi Sándorné – Kabay Lizett Debrecen 2014 „Helyenként megközelíthetetlen a hagyomány őserdeje, másfelé napfényes tisztásra érünk, ahol régmúltunk elveszettnek hitt emlékei fogadnak és meglepő dolgokról vallanak. Olyan tájakra hívom az olvasót, ahová nem hallatszik a hagyományok ellenzékének a hangja, ahol a mítosz és…

  • Makoldi Sándorné
    6000 Ft

    Archaikus népi textíliák Gömörből Második, bővített kiadás 2023 A szerző több évtizedes helyszíni gyűjtésein keresztül mutatja be népművészetünk egy kevéssé ismert, de igen archaikus rétegét, a népi díszlepedőket Gömörből. A hímzett textilek területén a jellegzetes madaras-kelyhes-kígyós-életfás motívumok együttese talán népünk legősibb hagyatéka, mert igen régi hitvilágot tükröz. A könyv anyaga…

  • Makoldi Sándorné
    3000 Ft

    ‘A keresztények az igében, a zsidók a drágakövekben, a nomádok a füvekben bíznak!” (régi közmondás) A magyarság szellemi eredményei eddig a hitvilágunkban, a mítoszainkat őrző szokásokban, szavakban összegződtek, és a népművészetünkben maradtak ránk, mint képek. Az életünk mára megváltozott, sok minden csak töredékeiben maradt fenn, amit nem értünk pontosan már…

  • Obrusánszky Borbála
    2000 Ft

    A Hou Han Shu Krónika 88. fejezete A Hou Han shu – szó szerint: „A kései Han-dinasztia könyve – a Keleti Han dinasztia Kr.u. 25-220-ig terjedő időszakának történelmét tárgyalja. Szerzője Fan Ye (Kr. u. 398 – 445), aki a Liu Song dinasztia uralkodása idején állította össze. Magyar vonatkozásban különösen érdekes…

  • -5% kedvezmény
    Vetési Zoltán
    5700 Ft

    Tudás Nyelv Erkölcsiség Küldetés Második javított és bővített kiadás Regélő Kincsek – Üllő Kohézió Egyesület – Temesvár Lehet-e helyes, igaz, de ugyanakkor közös értékrendje is egy egész népnek? Hát egy egész világnak? A kezdetekben bizonyosan volt! A magyarság az emberiség kezdeteinek hagyományait nagy mértékben magában hordozza. Ne lepjen meg ezért,…

  • -10% kedvezmény
    Sakjamuni Buddha
    26730 Ft

    A középhosszúságú beszédek teljes gyűjteménye Fordította: Németh László Levente Ez a kiadvány tizenhat év munkájának gyümölcse, magyar nyelven először jelenik meg Buddha középhosszúságú beszédeinek teljes gyűjteménye. Hiánypótló műről van szó, hiszen a kereszténység szent iratának, a Bibliának létezik több fordítása is, és megjelent a Korán is, amely az iszlám szent…

  • -10% kedvezmény
    Frederic Morton
    4490 Ft

    Egy család története Frederic Morton számos könyvet írt, utóbbiak közül kétségkívül A Rothschildok a legismertebb, amely a legendás gazdagsággal és befolyással bíró bankárcsalád századokon átívelő, lebilincselően izgalmas históriáját mutatja be. Ez a nem mindennapi történet a 18. században vette kezdetét a frankfurti gettó egy aprócska boltjával, ahol Mayer Amschel Rothschild…

  • -10% kedvezmény
    Molnár D. Erzsébet - Váradi Natália - Darcsi Karolina - Orosz Ildikó - Csernicskó István
    3510 Ft

    A kárpátaljai magyar közösség (1944-2022) Szerzők: Molnár D. Erzsébet Váradi Natália Darcsi Karolina Orosz Ildikó Csernicskó István Ez a könyv a magyar nemzet „kisujjaként” emlegetett kárpátaljai magyar közösség 1944 és 2022 közötti történetét, sorsfordulóit, viharos és fájdalmas múltját, megmaradásáért és önazonosságáért, politikai és nyelvi-oktatási jogaiért vívott küzdelmeit mutatja be. Kárpátalja…

  • Eugen Herrigel
    1490 Ft

    KYUDO BUDO Kiskönyvtár 3. javított kiadás Egyetlen tiszta gondolat többet ér, mint akárhány ima, sztúpa és áldozat. Régi mondás ez. Az emberben a gondolat születése óta ott van a Végső Tökéletesség. Minden emberben, azóta is, ma is, ugyanúgy. Mindenki bízhat benne, hogy megtalálja. A Végső Tökéletesség lehetősége teszi az embert…

  • -10% kedvezmény
    Mező Gábor
    4940 Ft

    Ez a könyv egy sorozat második része, a sikerlistás A kultúra megszállása folytatása. A szerző ebben a művében bemutatja, hogyan használta a Kádár-diktatúra propagandaeszközként a Magyar Televíziót, gondosan kiválogatva a munkatársakat, különös tekintettel a tévé jövendő „arcaira”. A „nagy pillanat” 1957. május elsején érkezett el, az ötvenhatos forradalom és szabadságharc…

  • -10% kedvezmény
    Edgar Mayer - Thomas Mehner
    2880 Ft

    Zsarátnok Könyvek 32. Hitler tudósai mégiscsak győztek az atomversenyben? A titkos projektek Innsbruck mellett, az Arnstadt melletti Jonastalban és Prágában Német atombombát dobtak le az amerikaiak Japánban? Kétségtelenül provokatív kérdés. Sokáig úgy tűnt, hogy a Harmadik Birodalomban folyó német atomkutatásról már mindent elmondtak. De Németország újraegyesítése és a Szovjetunió összeomlása,…

  • Sajó Sándor
    2500 Ft

    Sajó Sándor 50 verse Sajó Sándor nem könnyen hangolódott ihletre s éppen ezért nem is volt nagyon termékeny. Ami azonban megihleti, abba mindig mély és megrázó tartalmat tud önteni. Költészete nemes magyar lelkének hű tükre, s ez a költészet az őszinte az őszinte érzések változatosságával, a szerkezet művészi kerekdedségével s…

  • gróf Teleki Pál
    3000 Ft

    Teleki Pál nyolc beszéde és válogatott levelei „Hitler kancellár és Mussolini kormányfő örökre beírták nevüket a magyar történelembe.” „Lelkünk mélyéig meghatva szemléljük a hatalmas történelmi fordulatot. Szívünk hálával van tele a nemzetek sorsát intéző igaz Isten iránt, aki megnyitotta előttünk a sok száz év verejtékével, vérhullatásával megszentelt ígéret földjének: kincses…

  • Fister Mária Magdolna
    4990 Ft

    Titkok ösvényén II. A könyv egy többrészesre tervezett sorozat – a TITKOK ÖSVÉNYÉN – második kötete, amely több mint húsz éven keresztül íródott. Így vált szembeötlővé számomra egy folyamat. Az a folyamat, amelyben a középkori falképek – amelyek a későbbi évszázadok viharaiban több lemeszelésen, átvakoláson, a templom átalakítása következtében esetleg…

  • -10% kedvezmény
    coudenhove Kalergi
    4940 Ft

    Európa jövője – Európa halála A kevert népességű Európa gondolatát nyilvános programként Coudenhove-Kalergi gróf fogalmazta meg az 1925-ben megjelent „Gyakorlati idealizmus” című kötetében. Tervei szerint Európa egyetlen államba szervezve, népeit sötét bőrű ázsiai és afrikai keveredéssel összeolvasztva, nem maradhat tovább fehér bőrű népek otthona, ekként véve elejét annak, hogy itt…

  • Végvári József
    9000 Ft

    I. kötet: „Ki sem mengyek meg sem adom magam” /”Én is szakisztanék” II. kötet: „És mégsem mozog…” / Otthon lenni a nyelvben, egy hazában… Végvári József (1945. június 8. – 2022. december 3.) angol szakos tanár, nyelvész. Mestereinek Pap Gábort és Molnár V. Józsefet tekintette. Pap Gáborral együtt vallotta, hogy…

  • Pap Gábor
    5500 Ft

    Ősvallási elemek szertartásainkban „Tudomásul kell tehát vennünk – bár tisztában vagyok vele, hogy ez nem mindenkinek könnyű, sőt, vannak akik eltökélten nem akarják tudomásul venni -, hogy létezik egy önálló, vagy legalábbis ebben a tekintetben önálló magyar hagyomány, amelynek megvan a maga mondanivalója a Karácsonyról, és az legalább olyan súllyal…

  • Pap Gábor - Szabó Gyula
    6500 Ft

    Az Ember tragédiája a Nagy és Kis Nap-évben Szerzők: Pap Gábor és Szabó Gyula Nincs az egész világirodalomban Madách Imre drámájához fogható mű, amelyik ilyen átfogó és egyetemes módon mutatná be az emberiség útját a bibliai ősidőktől kezdve a történelmi korokon keresztül az elképzelt, előrevetített jövőképig, s ezen keresztül a…

  • -10% kedvezmény
    Csender Levente
    5850 Ft

    Böjte Csaba élete Három év utazás, beszélgetés és kutatómunka eredményeként született meg az eddigi legátfogóbb, legizgalmasabb, számos titkot fölfedő életrajz a 65 éves Csaba testvérről és a 30 éves dévai Szent Ferenc Alapítványról. Kicsoda valójában Böjte Csaba? A könyv szerzője elmegy hozzá Dévára, és felteszi neki ezt a kérdést. A…

  • Kiss Maotun István
    8900 Ft

    Matek Kamill előszavával és Szőke István Atilla verseivel A második kötetben az európai, vagy másképpen fekete hunok történetét tárgyalom Balambértól, Tours-i Szent Márton hun herceg, magyar királyon, „erős” Uldin, vagy Huldin hun nagy királyon, „vitéz” Karaton hun nagy királyon, „bajvívó” Bendegúzon, „Bölcs” Buda hun nagy királyon, „Isten ostora” Attila hun…

  • -10% kedvezmény
    Bíró Lajos
    6290 Ft

    Táltosok, tündérek, varázslatok „Népművészetünk ős, mitikus világkép emlékeit őrzi…Mintha az ősvallás kozmikus világképe élne a lelkek mélyén.” Andrássy Kurta János Létezik egy rejtett „könyv”, egy ősi íratlan szellemi hagyomány a magyar népi kultúra mélyén. Bíró Lajos új könyvében mintegy előhívja ezt a népművészetünk jelképeiben, népi építészetünkben, népviseletünkben és más hagyományainkban…

  • Somlai Nikolett Rózsa - Nagy Gábor
    5000 Ft

    A Bakony gyalogos és szellemi felfedezése számomra egy örökké tartó és szeretetteljes zarándoklat (peregrinatio religiosa). Ismerem a régi hitet, hogy a természetfeletti erők bizonyos helyeken kimondottan kifejtik erejüket. Szerintem nincsenek már természetfeletti erők, minden erő természetes. Főleg azok, amelyekkel a még érintetlen természetben találkozunk. Minden zarándoklat egy beavatás. A Bak…

  • Kovács Kálmánné Nóri
    12000 Ft

    + 78 Tarot kártyalap „Fődolog a kártyázásnál az, hogy tudni kell kártyázni; a ki nem tud kártyázni, az ne kártyázzék…”- írja Jókai Mór. Ezzel én is így vagyok. Gyermekkoromban szívesen játszottam a Fekete Péter kártyával, de ennél többet nem ismertem meg a kártyák világából és bevallom őszintén, soha nem is…

  • Szilágyi Ákos
    3700 Ft

    A Nemzet Naptára E naptár egy egyedülálló kezdeményezés eredménye. A New York-i Hungarian TV Magazine az 1956-os forradalmunk ötvenedik évfordulója alkalmából nyílt fotópályázatot hirdetett „A magyar trikolór tizenkét hónapja” címmel. E pályázat tizennyolcadik kiírására beérkezett munkákból összeállított válogatást tartod kezedben, kedves Érdeklődő. Vidd magaddal ajándékba, munkahelyre, otthonodba! Vess egy pillantást…

  • -10% kedvezmény
    Laurent Obertone
    6290 Ft

    Az utolsó csata A kötet a nagy sikerű „Franciaország végnapjai” és a „Barbárok ideje” trilógia befejező része „A háború olyan, mint egy fenevad, megbújik az árnyékban és várja az óráját. Mindig eljön az órája.” „Éppen ezért vesztettünk. Mert lemondtunk valamiről, mielőtt egyáltalán megpróbáltuk volna.” Huszonhét nap pokol után úgy tűnik,…

  • -10% kedvezmény
    Dr. Berze Nagy János
    2070 Ft

    Berze Nagy János (Besenyőtelek, 1879. augusztus 23. – Pécs, 1946. április 6.) néprajzkutató. Jelentős életművet hagyott hátra az utókor számára. Írásai, mesegyűjteményei, tudományos publikációi ma is fontos és megkerülhetetlen területei munkásságának. Jelen tanulmánya „Magyar szólásaink és a folklór” egyrészt népmesei elemekből táplálkozik, másrészt a magyar nyelvben használatos szólásaink magyarázatát adja,…

  • -10% kedvezmény
    Fez Inkwright
    3510 Ft

    A hétköznapi növények szokatlan története A növények egész történelmünk során a túlélésünket elősegítő kulcsfontosságú és fontos szerepet töltöttek be. Szolgáljanak bár élelemként, gyógyszerként, építőanyagként, vallási kellékként vagy díszítőelemként, a növények általunk történő újra hasznosításának és termesztésének módja alapjaiban határozta meg az emberi kultúra fejlődését. A könyv igazi érdekessége az, hogy…

  • Miklósvölgyi János
    3500 Ft

    További gondolatok az ószövetségi istenképről Jézus Krisztus – Élet. Jahve/El-Shaddái – Pusztítás. Még lehet választani. De már nem biztos, hogy sokáig. Ideje lenne ébredni, hisz Armageddon körvonalai egyre láthatóbbá válnak. Ne meneküljünk gyáván a kihívás elől, a felelősség immár csak a mienk. Egy átaludt élet rémálmot, vagyis amorf társadalmat és…

  • -5% kedvezmény
    Haggenmacherné Pekár Zsuzsa
    3790 Ft

    család- és kortörténet az 1945-1950-es évekről egy nagypolgár családtag önvallomásában Vannak napok, amikor szinte megrohannak az emlékeim. Ilyenkor csak úgy tudok szabadulni tőlük, ha leírom őket. Az atrocitásoknak, a borzalmaknak nem adok helyet, de ha mégis arra kényszerítenek, hogy leírjam őket, utána összetépem a papírt, és megsemmisítem. Ki akarom törölni…

  • Frithjof Schuon
    7990 Ft

    A különböző vallások mélyén rejtező vélt vagy valós hasonlóságot, netán egységet sajátos szemszögből vizsgáló kötet borítólapján kifejező ábrát láthatunk: A köralakban elrendezett nagy világvallásokat – iszlám, hinduizmus, buddhizmus, taoizmus, zsidó vallás, kereszténység – képviselő szimbólumokat elhatároló vonalak középen egy pontba futnak össze. A címlapkép beszédes a metafizikai gondolkodásra hajlamos szerző…

  • -10% kedvezmény
    Böjte Csaba
    3320 Ft

    Csaba testvér gondolatai az irgalmasság cselekedeteiről „Ferenc pápa 2015-ben meghirdette az Irgalmasság szent évét, és én akkor arra gondoltam, hogy csináljunk magunknak játékosan-komolyan egy iskolát: az Irgalmasság Iskoláját. Az irgalmasságnak van tizennégy cselekedete: hét testi és hét lelki cselekedete. Abban az évben tizennégy egymást követő vasárnapi mise prédikációjában egy-egy cselekedetről…

  • Fuksz Sándor - Varga Domokos György
    3600 Ft

    Fuksz Sándor Magyar merénylet Petőfink ellen Petőfi Sándor szibériai kálváriája Cserben hagyott hőseink Varga Domokos György Petőfi a mélyállam fogságában Lassan véget ér a kettős emlékév, amellyel Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára emlékeztünk. Látványos és szürke megemlékezések sorjáztak Kárpát-medence-szerte; gurultak a milliók filmre, előadásokra, vándorkiállításokra – egy témát szemérmesen kerülve.…

  • Makoldi Sándorné - Kabay Lizett
    3000 Ft

    Mítoszaink képi, nyelvi és hitvilágbeli emlékeiből Szerzők: Makoldi Sándorné – Kabay Lizett Debrecen 2014 „Helyenként megközelíthetetlen a hagyomány őserdeje, másfelé napfényes tisztásra érünk, ahol régmúltunk elveszettnek hitt emlékei fogadnak és meglepő dolgokról vallanak. Olyan tájakra hívom az olvasót, ahová nem hallatszik a hagyományok ellenzékének a hangja, ahol a mítosz és…

  • Makoldi Sándorné
    6000 Ft

    Archaikus népi textíliák Gömörből Második, bővített kiadás 2023 A szerző több évtizedes helyszíni gyűjtésein keresztül mutatja be népművészetünk egy kevéssé ismert, de igen archaikus rétegét, a népi díszlepedőket Gömörből. A hímzett textilek területén a jellegzetes madaras-kelyhes-kígyós-életfás motívumok együttese talán népünk legősibb hagyatéka, mert igen régi hitvilágot tükröz. A könyv anyaga…

  • Makoldi Sándorné
    3000 Ft

    ‘A keresztények az igében, a zsidók a drágakövekben, a nomádok a füvekben bíznak!” (régi közmondás) A magyarság szellemi eredményei eddig a hitvilágunkban, a mítoszainkat őrző szokásokban, szavakban összegződtek, és a népművészetünkben maradtak ránk, mint képek. Az életünk mára megváltozott, sok minden csak töredékeiben maradt fenn, amit nem értünk pontosan már…

  • Obrusánszky Borbála
    2000 Ft

    A Hou Han Shu Krónika 88. fejezete A Hou Han shu – szó szerint: „A kései Han-dinasztia könyve – a Keleti Han dinasztia Kr.u. 25-220-ig terjedő időszakának történelmét tárgyalja. Szerzője Fan Ye (Kr. u. 398 – 445), aki a Liu Song dinasztia uralkodása idején állította össze. Magyar vonatkozásban különösen érdekes…

  • -5% kedvezmény
    Vetési Zoltán
    5700 Ft

    Tudás Nyelv Erkölcsiség Küldetés Második javított és bővített kiadás Regélő Kincsek – Üllő Kohézió Egyesület – Temesvár Lehet-e helyes, igaz, de ugyanakkor közös értékrendje is egy egész népnek? Hát egy egész világnak? A kezdetekben bizonyosan volt! A magyarság az emberiség kezdeteinek hagyományait nagy mértékben magában hordozza. Ne lepjen meg ezért,…

  • -10% kedvezmény
    Sakjamuni Buddha
    26730 Ft

    A középhosszúságú beszédek teljes gyűjteménye Fordította: Németh László Levente Ez a kiadvány tizenhat év munkájának gyümölcse, magyar nyelven először jelenik meg Buddha középhosszúságú beszédeinek teljes gyűjteménye. Hiánypótló műről van szó, hiszen a kereszténység szent iratának, a Bibliának létezik több fordítása is, és megjelent a Korán is, amely az iszlám szent…

  • -10% kedvezmény
    Frederic Morton
    4490 Ft

    Egy család története Frederic Morton számos könyvet írt, utóbbiak közül kétségkívül A Rothschildok a legismertebb, amely a legendás gazdagsággal és befolyással bíró bankárcsalád századokon átívelő, lebilincselően izgalmas históriáját mutatja be. Ez a nem mindennapi történet a 18. században vette kezdetét a frankfurti gettó egy aprócska boltjával, ahol Mayer Amschel Rothschild…

  • -10% kedvezmény
    Molnár D. Erzsébet - Váradi Natália - Darcsi Karolina - Orosz Ildikó - Csernicskó István
    3510 Ft

    A kárpátaljai magyar közösség (1944-2022) Szerzők: Molnár D. Erzsébet Váradi Natália Darcsi Karolina Orosz Ildikó Csernicskó István Ez a könyv a magyar nemzet „kisujjaként” emlegetett kárpátaljai magyar közösség 1944 és 2022 közötti történetét, sorsfordulóit, viharos és fájdalmas múltját, megmaradásáért és önazonosságáért, politikai és nyelvi-oktatási jogaiért vívott küzdelmeit mutatja be. Kárpátalja…

  • -10% kedvezmény
    Mező Gábor
    4940 Ft

    Ez a könyv egy sorozat második része, a sikerlistás A kultúra megszállása folytatása. A szerző ebben a művében bemutatja, hogyan használta a Kádár-diktatúra propagandaeszközként a Magyar Televíziót, gondosan kiválogatva a munkatársakat, különös tekintettel a tévé jövendő „arcaira”. A „nagy pillanat” 1957. május elsején érkezett el, az ötvenhatos forradalom és szabadságharc…

  • -10% kedvezmény
    Edgar Mayer - Thomas Mehner
    2880 Ft

    Zsarátnok Könyvek 32. Hitler tudósai mégiscsak győztek az atomversenyben? A titkos projektek Innsbruck mellett, az Arnstadt melletti Jonastalban és Prágában Német atombombát dobtak le az amerikaiak Japánban? Kétségtelenül provokatív kérdés. Sokáig úgy tűnt, hogy a Harmadik Birodalomban folyó német atomkutatásról már mindent elmondtak. De Németország újraegyesítése és a Szovjetunió összeomlása,…

  • gróf Teleki Pál
    3000 Ft

    Teleki Pál nyolc beszéde és válogatott levelei „Hitler kancellár és Mussolini kormányfő örökre beírták nevüket a magyar történelembe.” „Lelkünk mélyéig meghatva szemléljük a hatalmas történelmi fordulatot. Szívünk hálával van tele a nemzetek sorsát intéző igaz Isten iránt, aki megnyitotta előttünk a sok száz év verejtékével, vérhullatásával megszentelt ígéret földjének: kincses…

  • -10% kedvezmény
    coudenhove Kalergi
    4940 Ft

    Európa jövője – Európa halála A kevert népességű Európa gondolatát nyilvános programként Coudenhove-Kalergi gróf fogalmazta meg az 1925-ben megjelent „Gyakorlati idealizmus” című kötetében. Tervei szerint Európa egyetlen államba szervezve, népeit sötét bőrű ázsiai és afrikai keveredéssel összeolvasztva, nem maradhat tovább fehér bőrű népek otthona, ekként véve elejét annak, hogy itt…

  • Pap Gábor
    5500 Ft

    Ősvallási elemek szertartásainkban „Tudomásul kell tehát vennünk – bár tisztában vagyok vele, hogy ez nem mindenkinek könnyű, sőt, vannak akik eltökélten nem akarják tudomásul venni -, hogy létezik egy önálló, vagy legalábbis ebben a tekintetben önálló magyar hagyomány, amelynek megvan a maga mondanivalója a Karácsonyról, és az legalább olyan súllyal…

  • -10% kedvezmény
    Csender Levente
    5850 Ft

    Böjte Csaba élete Három év utazás, beszélgetés és kutatómunka eredményeként született meg az eddigi legátfogóbb, legizgalmasabb, számos titkot fölfedő életrajz a 65 éves Csaba testvérről és a 30 éves dévai Szent Ferenc Alapítványról. Kicsoda valójában Böjte Csaba? A könyv szerzője elmegy hozzá Dévára, és felteszi neki ezt a kérdést. A…

  • Kiss Maotun István
    8900 Ft

    Matek Kamill előszavával és Szőke István Atilla verseivel A második kötetben az európai, vagy másképpen fekete hunok történetét tárgyalom Balambértól, Tours-i Szent Márton hun herceg, magyar királyon, „erős” Uldin, vagy Huldin hun nagy királyon, „vitéz” Karaton hun nagy királyon, „bajvívó” Bendegúzon, „Bölcs” Buda hun nagy királyon, „Isten ostora” Attila hun…

  • -10% kedvezmény
    Bíró Lajos
    6290 Ft

    Táltosok, tündérek, varázslatok „Népművészetünk ős, mitikus világkép emlékeit őrzi…Mintha az ősvallás kozmikus világképe élne a lelkek mélyén.” Andrássy Kurta János Létezik egy rejtett „könyv”, egy ősi íratlan szellemi hagyomány a magyar népi kultúra mélyén. Bíró Lajos új könyvében mintegy előhívja ezt a népművészetünk jelképeiben, népi építészetünkben, népviseletünkben és más hagyományainkban…

  • -10% kedvezmény
    Laurent Obertone
    6290 Ft

    Az utolsó csata A kötet a nagy sikerű „Franciaország végnapjai” és a „Barbárok ideje” trilógia befejező része „A háború olyan, mint egy fenevad, megbújik az árnyékban és várja az óráját. Mindig eljön az órája.” „Éppen ezért vesztettünk. Mert lemondtunk valamiről, mielőtt egyáltalán megpróbáltuk volna.” Huszonhét nap pokol után úgy tűnik,…

  • Miklósvölgyi János
    3500 Ft

    További gondolatok az ószövetségi istenképről Jézus Krisztus – Élet. Jahve/El-Shaddái – Pusztítás. Még lehet választani. De már nem biztos, hogy sokáig. Ideje lenne ébredni, hisz Armageddon körvonalai egyre láthatóbbá válnak. Ne meneküljünk gyáván a kihívás elől, a felelősség immár csak a mienk. Egy átaludt élet rémálmot, vagyis amorf társadalmat és…

  • -5% kedvezmény
    Haggenmacherné Pekár Zsuzsa
    3790 Ft

    család- és kortörténet az 1945-1950-es évekről egy nagypolgár családtag önvallomásában Vannak napok, amikor szinte megrohannak az emlékeim. Ilyenkor csak úgy tudok szabadulni tőlük, ha leírom őket. Az atrocitásoknak, a borzalmaknak nem adok helyet, de ha mégis arra kényszerítenek, hogy leírjam őket, utána összetépem a papírt, és megsemmisítem. Ki akarom törölni…

  • Frithjof Schuon
    7990 Ft

    A különböző vallások mélyén rejtező vélt vagy valós hasonlóságot, netán egységet sajátos szemszögből vizsgáló kötet borítólapján kifejező ábrát láthatunk: A köralakban elrendezett nagy világvallásokat – iszlám, hinduizmus, buddhizmus, taoizmus, zsidó vallás, kereszténység – képviselő szimbólumokat elhatároló vonalak középen egy pontba futnak össze. A címlapkép beszédes a metafizikai gondolkodásra hajlamos szerző…

  • -10% kedvezmény
    Prohászka Ottokár
    5390 Ft

    Naplójegyzetek a világháborútól a vörös diktatúrán át 1921-ig Az első világháború és az azt követő összeomlás okainak feltárásával kapcsolatban kompromisszumot kötött a mai fősodratú politika és a történész elit. Ennek szellemében a nemzetünk legnagyobb kataklizmáját kiváltó okok szőnyeg alá vannak söpörve, meg vannak hamisítva, félre vannak magyarázva. A XX. század…

  • -10% kedvezmény
    Fejér Tibor
    2970 Ft

    Keresve szellemi, erkölcsi, anyagi hanyatlásunk legmélyebb okait, közös hitvilágunkat tettem vizsgálódásom tárgyává. Talán az nem kérdés, hogy az európai ember hitvilágát a Biblia határozza meg. Ennek alapját, a Szentírás alapvetően két részére, az Ó- és Újszövetségre alapozódó eszmerendszert judeo-krisztianizmusnak nevezik. Ebből kiindulva megvizsgáltam mindkét szövetség „erkölcsi kódexét”, mert meggyőződésem volt,…

  • -10% kedvezmény
    Cey-bert Róbert Gyula
    4480 Ft

    A Hun trilógia harmadik kötete Cey-Bert Róbert Gyula a magyar történelmi regény jelenlegi legjelentősebb írója. Minden magyar olvasó lelkét megmelegíti azzal a szeretettel, írói történet-mesélői magas minőségével és valóban hatalmas történeti tudásával, ami mindegyik regényére jellemző. A szkíta Turul dinasztia örökösei című könyvét a Szerző fő művének tartja, hiszen a…

  • Fuksz Sándor
    3000 Ft

    Görgei Artúr katonai pályafutása harcostársai szemével „Sokáig mérlegeltem, hogy ildomos-e egy nemzeti hősről („a nemzet egyik legnagyobb”) hadvezéréről, a hivatalos történész-társadalom által dicsőített történelmi személyről elmondani az ellenkező véleményt… De van-e hadtörténész, aki górcső alá vette a Görgei által vezetett csatákat és azok elemzése alapján jutott olyan következtetésre, miszerint ő…

  • -10% kedvezmény
    Csókay András
    3060 Ft

    A sziámi ikrek szétválasztó műtétjének lelki tanulságai a háborúk és természeti katasztrófák tükrében A szerző vallomása: … Igen, meg kellett szabadulnom a haragtól, amelyet a sziámi ikrek szétválasztó műtétje után éveken át tapasztalt támadássorozat és ennek részeként a sajtóban ellenem, valamint az idegsebészeti csapat és segítőik ellen folytatott lejárató kampány…

  • -10% kedvezmény
    Amir Tsarfati - Barry Stagner
    3555 Ft

    Mert a Megváltás napja közeleg Ebben a bizonytalan korban a keresztényeknek minden eddiginél szükségesebb megérteniük a Biblia jövőre vonatkozó kijelentéseit. Amikor a szerzők, Amir Tsarfati és Barry Stagner a végidőkről tanítanak, a kérdés-felelet szekciót mindig rendkívüli érdeklődés övezi. Ez is mutatja, hogy az emberek mennyire vágynak többet tudni az utolsó…

  • -10% kedvezmény
    Gian Galeazzo Ciano
    6290 Ft

    1944. január 11-én délelőtt tíz előtt öt sortűz dördült el a veronai Scalzi-erőd egyik falánál. Öt elítéltet végeztek ki, akik között ott volt a 40 éves Galeazzo Ciano gróf, volt külügyminiszter, Benito Mussolini veje is. Ciano előzőleg kiemelt szerepet játszott az apósa megbuktatásában, és a hajszál híján nem sikerült vállalkozás…

  • -10% kedvezmény
    Kalmár Gusztáv
    4040 Ft

    Miért van jogunk őseink földjéhez? Ezeréves harc a Kárpát-medencében „Őseink nem egyedül a hódítás és a fegyver jogán vették birtokukba a Kárpáti-medencét, hanem örökség jogán is. Mielőtt a ma itt lakó népek bármelyikre is állandó otthont talált volna, a magyarság két testvérnépe, a hun és az avar már uralma alatt…

  • -10% kedvezmény
    Grandpierre K. Endre
    2250 Ft

    A modern restaurátorok, múlt- és nyelvfeltárók egyik legbátrabbika Kolozsvári Grandpierre Endre, aki hosszú évtizedek óta egy zseniális magánnyomozót megszégyenítő leleménnyel és invencióval deríti fel és fejti meg a magyar múlt tiltott pontjait, azokat az eseményeket, történéseket, amelyek elé utóbb, de sokszor a megtörténést követően szinte azonnal valakik egy tabut állítottak,…

  • -10% kedvezmény
    Árgyusi Imre
    3600 Ft

    A könyv címe – Ősmagyarok imádkoznak – arra utal, hogy jelenünk múltunkban gyökerezik. Az Ősmagyarok alatt az Ősapák és Ősanyák értendők, akik a jelenben az időtlenséget képviselik – akiknek bennünk is élő világképét mítoszait, történetét, hagyományait, nyelvünkben megbújó nyomjelző emlékeit próbáljuk meg nyomon követni a múltba, ha lehet az Aranykorig,…

  • -10% kedvezmény
    Golenya Ágnes Éva
    5300 Ft

    Transzhumanizmus – Az ember átalakítása a célja annak a 4. ipari forradalomnak elnevezett tervnek, amelynek a legutóbbi davosi Globális Fórumon világunk irányítói zöld utat adtak. Ipari, egészségügyi forradalom? A mesterséges intelligencia istenítése? Ez az Élet ellen indított háború, ami az emberi, természetes eredendő élet végét jelentené. Valóban elérkezett az alapvető…

  • -10% kedvezmény
    Olay Ferenc
    4940 Ft

    Trianon előtt egész Európában egy tervszerű propaganda hadjárat keretében a legképtelenebb őrültségek épültek be a magyarokról a nyugati történelemkönyvekbe. Trianon döntő részben pont azért következett be, mert a ránk mért csapást „igazságszolgáltatáskent” fogta fel a nyugati politikai elit és közvélemény. Ők ugyanis azt tudták rólunk, hogy véres elnyomói vagyunk országunk…

  • -10% kedvezmény
    Kiss Irén
    2250 Ft

    Mihály arkangyal a magyarokhoz 2022-2023 A Téli Napforduló Máriája Fejed mögött a Napkorong a Te áldozataidból talpad alatt a Holdsarló a Te kínjaidból Még lejjebb a sárgolyó a Te ébredéseidből vállaidon sötét köpeny a Te ellenségeidből. Karjaidon az Istengyermek a Te reményeidből kezeiben jogar helyett vasvessző Mihály arkangyal imája Legnagyobb…

  • -10% kedvezmény
    Bogár László
    3420 Ft

    Az, hogy volt olyan, hogy első világháború, az csak a második világháború harmadik éve során vált nyilvánvalóvá a világ számára. Akkor, amikor a német-szovjet háború és az amerikai-japán összecsapás egyértelművé tette, hogy ami zajlik, az az addig egyszerűen csak Nagy Háborúként emlegetett első világháborúnál is átfogóbb konfliktus, amelyet ezután kezdtek…

  • -10% kedvezmény
    Raffay Ernő
    5390 Ft

    Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége Az 1867-es kiegyezés utáni évek mindmáig a boldog békeidők korszakaként vannak ábrázolva a meghamisított magyar történelemkönyvekben. Valójában a liberális politikusok árulása révén Magyarország az akkori globális tőke kizsákmányoló, gyarmatosító törekvéseinek lett az áldozata. Az évek folyamán a magyarság fokozatosan szorult ki a gazdasági pozíciókból,…

  • -10% kedvezmény
    Vesztergám Miklós
    2970 Ft

    Ebben a harmadik kötetben a szerző (Miklós barátom) érthetően összegzi az első és második kötet mondanivalóját az egyszerű olvasók számára. Szükséges megértenünk a Szent Korona jelentőségét, működését. A Szent Korona törvényei (ősi) biztosítják a nemzeti tudat visszaállítását, a nemzet normális működését. Magam részéről köszönöm a részletes magyarázatokat, és érthető példákat.…

  • -10% kedvezmény
    Gyökössy Endre
    4320 Ft

    Mi az, ami még elmondható a szeretetről, és újdonságként hat a mai kor embere számára is? Gyökössy Endre lelkész-pszichológus, a „szeretet teológusa” kérdésünkre így felel: Ha valaki azt kérdezné, mi az a vadonatúj, amit Jézus az addig megélt szerelem–szeretethez hozzáadott, amivel kiegészítette, mintegy új dimenzióba emelte, akkor az az agapé.…

  • -10% kedvezmény
    Fehér Mátyás jenő, Fettich Nándor, Szepessy Géza
    2520 Ft

    Zsarátnok könyvek 31. TARTALOM: Bevezető Fehér M. Jenő: Viking kapcsolataink a 6-9. században Fettich Nándor: A kievi magyar fémművességről Szepessy Géza: A „nagyszombati” VINLAND térkép Fettich Nándor: Szent István viking kardja Fehér M. Jenő: TYRKIR az első magyar Amerikában Fehér M. Jenő: Beleknegini viking eredete Péterfalvy János: Magyar Mózes a…

  • Ismerős Arcok
    3600 Ft

    nyolcvanas évek az álmodat álmodom budapest párizs mindenki idegen ötből vagyok tekergő nosztalgia utolsó bónusz: ezt nem tudom másképp mondani Ismerős Arcok: Galambos Nándor, Tánczos István, Nyerges Attila, Kovacsik Tamás, Leczó Szilveszter, Práder Vilmos km: Karácsony János, Szalóki Ági, Czibere József, Abbas Murad, Bér Zsolt, Migovics Zoltán, Stencli Tamás

  • -5% kedvezmény
    Jelenczki István
    12815 Ft

    „Isten az igaz ügyet nem hagyja el” I. rész: Magyarország Archiregnum II. rész: Nemzetgyilkossági gyakorlat III. rész: Folyamatos Trianon IV. rész: Magyar Feltámadás „Száz éve minden magyar lelkében ott van a be nem gyógyított seb, az Egység elvesztése. Nem lett feltárva, nem lett kibeszélve, nem lett gyógyítva Trianon gyalázata… Nem…

  • -10% kedvezmény
    Kárpátia zenekar
    3150 Ft

    1. Kuruc – labanc 2. Kér a magyar 3. Csillagok harangok 4. Balatoni nóta 5. Egy gúnyám, egy csizmám 6. Zeng az erdő, zúg a táj 7. Hej tulipán 8. Testvérdal 9. Palócok 10. Rend a lelke mindennek Közreműködik a Pittyendáré zenekar Kárpátia zenekar

  • -5% kedvezmény
    Kárpátia zenekar
    3325 Ft

    1 Férfiak vagyunk 2 Költöző madár 3 Eltéphetetlen kötél 4 Csillagok, Harangok 5 Az irredenta 6 Kontár dal 7 Vén bolond 8 Lakatlan ház 9. Ezer esztendeje annak 10 Gulyás   Kárpátia: Back Zoltán Petrás János Bene Beáta Galántai Gábor Egedy Piroska Bankó Attila Szijártó Zsolt Km: Vesztergám Miklós: citera…

  • -5% kedvezmény
    Kárpátia zenekar
    3325 Ft

    1. Unflagging2. This Land3. Silently4. The Patriot5. Frontier-guard6. We’ll Never7. Powder Dry8. Shaman’s9. Unsounded Crosses10. One Of Your Crowd km:Blaze Bayley (Iron Maiden)Fabio LioneRalph ScheepersTim Ripper Owens (Judas Priest)Tomek Horytnica Kárpátia zenekar

  • -10% kedvezmény
    Kárpátia zenekar
    3150 Ft

    1. Szülőföldem, szép hazám2. Szél sodorta száraz levél3. Betyárok4. Bátrak dala5. Üvegpohár6. A bástya7. Határvadász induló8. Sámánok ringattak9. Néma keresztek10. Jászkunsági gyerek vagyok Kárpátia zenekar

  • -5% kedvezmény
    Kárpátia zenekar
    3325 Ft

    1. Prológus2. Tartsuk szárazon a puskaport3. Egy gúnyám, egy csizmám4. Kisarjadt vér5. Visszavár hazád6. Palócok7. Amíg csak egy magyar él!8/a. Csínom Palkó8/b. Balogh Ádám nótája9. A bánat kovácsa10. Testünk feszülő íj11. Csillagok, csillagok Kárpátia zenekar

  • -5% kedvezmény
    East Wing
    3420 Ft

    Bartók Béla 1910-ben, amikor a csallóközi és az Ipoly menti a dudások között lefolytatta első hangszeres gyűjtéseit, közzé tett egy tanulmányt A hangszeres zene folkloreja Magyarországon címmel. Bartók itt egyebek mellett arról értekezik, hogy a dudások közjátékaiban fellelhető improvizatív elemek valójában a régi, elveszett „abszolút” magyar hangszeres tánczene ősi maradványai.…

  • -10% kedvezmény
    Kárpátia zenekar
    3150 Ft

    1. Patrióta2. Örökségem3. Valahol Magyarországon4. Tanya csak egy van5. Tűzoltó dal6. Balatoni nóta7. Szibéria felé8. Huszár9. A költő üzenete10. Horthy Miklós katonája vagyok11. Ó én édes jó Istenem Kárpátia zenekar

  • -5% kedvezmény
    Holddalanap zenekar
    3420 Ft

    A HolddalaNap Zenekar elsősorban saját verseket öltöztet közös zenei tudásunkból szőtt ruhába. A hazai népzene az otthona mindőnknek, a Zenekar tagjai e forrás vizein nevelkedtek. Aztán, ki-ki a maga élete, útja szerint: a régi-zenei, a balkáni, perzsa, latin-amerikai, s talán a csapatból a legtöbbünk a flamenco hangszerekkel/hangképzéssel, dallamvilággal kötöttünk mélyebb…

  • Sebestyén Márta
    1490 Ft

    Karácsonyi énekek Sebestyén Márta és Andrejszki Judit 1. Nobis est natus hodie 2. Ó, szerencsés éjszaka 3. Minden nép vigadjona. Kyrie eleissonb. Az ég és a föld 4. Nu ar det Julen igen 5. J. Dowland: Praeludium 6. Sweet Was The Song 7. Ding-dong merrily 8. Született világ megváltója 9.…

  • -5% kedvezmény
    Hungarica zenekar
    2850 Ft

    Hungarica zenekar

  • -10% kedvezmény
    Kárpátia zenekar
    3150 Ft

    Kárpátia zenekar

  • -10% kedvezmény
    Hungarica zenekar
    2700 Ft

    A nemzeti rock meghatározó zenekarának új CD-je! CD 1. Hinni szeretnék2. Faltól falig3. Miénk az utca4. Robotok :Rabszolgák5. Honszerelem6. Mementó7. Ne szavazz rám!8. Szülőföld9. Globálbál10. Lesznek szép napok11. Vérrel szentelt föld DVD „”Csodára várva” – zenés kisfilm„Leomlottak a falak”Hungarica koncert a Petőfi Csarnokban a nemzeti jogvédelemért 2010. március 20-ánvendégek: Varga…

  • Sebestyén Márta
    1490 Ft

    Karácsonyi énekek 1. Omnis mundus jucundetur2. Mikor Máriához3. Csordapásztorok4. Haci baslar5. Kedves álmot6. Dormi Jesu7. Paradicsom mezeibe8. Angel Gabriel– a. Petit riens– b. Angel Gabriel– c. Bergamasca– d. Betlehem kis falucskában Sebestyén Mária: ének, furulya, csörgőkAndrejszki Judit: ének, csembaló, orgonaHavasréti Pál: duda, furulya, okarinaMutapcic Midhat: ütősökCaius Hera: ud, reneszánsz lant,…

  • -10% kedvezmény
    Kárpátia zenekar
    3150 Ft

    1. Justice For Hungary2. Az én hitem3. Délvidék4. Tetemrehívás5. Kér a magyar6. Fent a Buda várban7. Gyógyulj meg8. Szép idők9. Jurátus-induló10. Jól ismertek engem11. Átok-rontás12. Vígan élek Kárpátia zenekarKm: Sinkovits-Vitay András, Pataky Gábor, Szécsi Attila, Bene Beáta Kárpátia zenekar

  • -10% kedvezmény
    Dobogókő zenekar
    2700 Ft

     A Dobogókő zenekar 2009-es pomázi koncertjének felvétele Hunoknak szemébeHa elmész kis rózsámÉjjel , nappalMég azt mondjákEz a kislány alig 16 évesSokan szólnakVidám voltam – Fújnak a fellegekNimrud fiakFohászAz ősz / Heltai Jenő verseTalálós kérdésArcomat rejtettemHej párducos ÁrpádHoldvilág árokErdő mellett estvéledtem  Dobogókő zenekar

  • -10% kedvezmény
    Dobogókő zenekar
    3240 Ft

    Ez megdobogtatja a szíved. A Dobogókő zenekar 2009-es pomázi koncertjének felvétele, interjúkkal, + videoklip Hunoknak szemébeHa elmész kis rózsámÉjjel , nappalMég azt mondjákEz a kislány alig 16 évesSokan szólnakVidám voltam – Fújnak a fellegekNimrud fiakFohászAz ősz / Heltai Jenő verseTalálós kérdésArcomat rejtettemHej párducos ÁrpádHoldvilág árokErdő mellett estvéledtem  Dobogókő zenekar

  • Hungarica zenekar
    1200 Ft

    1. Lesznek szép napok2. DAC induló3. Meddig várjunk (élő)4. Hármashalom és kettőskereszt (élő)5. Nemzeti Dal (élő)+ multimédia: Nemzeti Dal koncertklip A lemezben belépőjegy található a Hungarica 2011. február 11-i „Felvidék nem Szlovákia” cimű budapesti lemezbemutató koncertjére. Hungarica zenekar

  • -5% kedvezmény
    Kárpátia zenekar
    3325 Ft

    A Kárpátia zenekar új lemeze 1. Utolsó percig2. Pásztortüzek3. Felvidéki induló4. Bordal5. Turul6. Legenda7. Vérrel írom8. Magad uram9. Jókívánság10. Hajdanán11. HimnuszKárpátia zenekar

  • -5% kedvezmény
    Kárpátia zenekar
    3325 Ft

    Kárpátia zenekar: Szebb jövőt! 1. Lóra termett2. Szép helyek3. Látod, hazám4. Isten veled5. Piszkos fred6. Ballada7. Falu rossza8. Esküszünk, mi székelyek9. Verbunk10. Vadász11. Civitas Fortissima12. Varjúdombi köszöntőbónusz: Kun MiatyánkKárpátia zenekar

  • -5% kedvezmény
    Hungarica zenekar
    2850 Ft

    A CD-én: 1. Viharos századok 2. Igazi hős 3. Meddig várjunk 4. Nemzeti dal 5. A SZABADSÁG betűi 6. Nincs más föld nincs más ég 7. Másféle Don-kanyar 8 Európa Bűne 9. Büszkén és szabadon 10. Adjon az Isten A DVD-n: A 2009. február 13-ai, budapesti Koncert a Nemzeti Jogvédelemért…

  • Ferkó Zoltán
    1920 Ft

    Három nyelven (magyar, román, német) Ismerd meg a varázslatos Erdély 56 csodáját a Kibiccel! Kalandozz Vajdahunyadtól a Tordai-hasadékon át a Békás-szorosig! Légy Te az első, aki leteszi az összes lapját! Hogy ki nyeri a következő kört? Nem tudni, mert a jövő soha nincs előre megírva. A doboz tartalma: 56 játékkártya…

  • Szilágyi Ákos
    3700 Ft

    A Nemzet Naptára E naptár egy egyedülálló kezdeményezés eredménye. A New York-i Hungarian TV Magazine az 1956-os forradalmunk ötvenedik évfordulója alkalmából nyílt fotópályázatot hirdetett „A magyar trikolór tizenkét hónapja” címmel. E pályázat tizennyolcadik kiírására beérkezett munkákból összeállított válogatást tartod kezedben, kedves Érdeklődő. Vidd magaddal ajándékba, munkahelyre, otthonodba! Vess egy pillantást…

  • 6500 Ft

    Regélő határidőnapló REGÉLŐ határidőnapló és kalendárium a 2024-es esztendőre “Kerek Istenfája, szép tizenkét ága, Szép tizenkét ágának ötvenkét virága, Ötvenkét virágán három aranyalma, Aki ezt kitalálja, hull az áldás arra.” Tisztelet az elődöknek, a kutatóknak, keresőknek, akik áldozatos munkájukkal összegyűjtötték könyveikben a régit, az égit, segítséget adva a mindig újjászülető…

  • -10% kedvezmény
    2880 Ft

    Megérkezett a nyomdából a 2024-es falinaptárunk, amelynek a címe és tematikája hasonló a korábbi években megszokotthoz, de természetesen új tájegységek szerepelnek benne. Naptárunk a Kárpát-medence csodálatos természeti és épített örökségét mutatja be. Megvásárlásával a Fiatalok A Nemzetért Alapítvány tevékenységét is támogatja. A kiadvány paraméterei megegyeznek a tavalyival, mérete: 47×33 cm.…

  • -10% kedvezmény
    2980 Ft

    A világ legjobb katonái Megjelent a Magyar honvédség megalakulásának 175. évfordulója alkalmából a magyar huszárságot bemutató 2024-es A3 méretű naptárunk, Kenyeres Réka festményeivel és Babucs Zoltán hadtörténész szövegével. Csenkey Baranta A képeket festette: Kenyeres Réka Szöveg: Babucs Zoltán hadtörténész Grafika: Renczes Péter Naptár összeállítása: Molnár Attila „Az igaz ügy örökre…

  • Szilágyi Ákos
    2900 Ft

    A nemzet Naptára 2023 Lapozható falinaptár

  • 6500 Ft

    Regélő határidőnapló REGÉLŐ határidőnapló és kalendárium “Kerek Istenfája, szép tizenkét ága, Szép tizenkét ágának ötvenkét virága, Ötvenkét virágán három aranyalma, Aki ezt kitalálja, hull az áldás arra.” Tisztelet az elődöknek, a kutatóknak, keresőknek, akik áldozatos munkájukkal összegyűjtötték könyveikben a régit, az égit, segítséget adva a mindig újjászülető utókornak. Tisztelet a…

  • Bacskai Fanni, Babucs Zoltán
    2500 Ft

    Megjelent 2023-as A3 méretű Bácskai Fanni legújabb festményeit tartalmazó naptárunk. A festményeket Babucs Zoltán hadtörténész szövege egészíti ki.

  • -10% kedvezmény
    2250 Ft

    Elkészült alapítványunk 2023-as falinaptára, amelyet az ideihez hasonlóan szeretnénk a figyelmükbe ajánlani. A témánk ugyanaz, mint a 2022-es naptárunk esetében, ezúttal is a Kárpát-medence szebbnél szebb természeti és épített látványosságait mutatjuk be, minden hónap esetében négy gyönyörű képpel és az adott tájegységhez kapcsolódó rövid leírással. A kiadvány paraméterei megegyeznek a…

  • -10% kedvezmény
    Nyers Csaba
    2250 Ft

    Igazságot Magyarországnak! Trianon 103 éve történt! A történelemben nincs semmi kőbe vésve, mindig minden megváltozhat! A trianoni megszállás sem tart örökké, de nekünk kérni kell a változást, a felülvizsgálatot. Mert csak az adatik meg, amit a mi helyzetünkben kérhetünk. A kereshetőségi jog útja békésen elindítható! Ez a lépés mára, 102…

  • 6500 Ft

    MALOM 8 egy klasszikus és hét különleges táblájával új dimenzióba helyezi a malmozás élményét. A MALOM 8 eddig még soha nem látott tábláin új stratégiákat kell kidolgozni ahhoz, hogy sikeres legyél a játékban. A táblák változatossága és azok függvénye, hogy a megszokott 9-9 bábu mellett 6-6 vagy 12-12 bábuval is…

  • -20% kedvezmény
    2000 Ft

    A Magyar Trikolór Tizenkét Hónapja Lapozható falinaptár

  • 3500 Ft

    Megtalálod kívül is, belül is, fönt is, lent is. Ha kívül keresed, fent a kisdedet tartó koronás asszonyt leled, míg idelent az örök fényszomjúzó gyönyörűséget, a teremtett világot találod. Mikor magadban ajtót nyitsz ott belül, ha hagyod, a lélek trónjára is Ő ül: a Szent Szűz, a tiszta odaadás, mely…

  • Nyers Csaba Károly
    2000 Ft

    Igazságot Magyarországnak! Trianon Európa bűne! A történelemben nincs semmi kőbe vésve, mindig minden megváltozhat! A trianoni megszállás sem tart örökké, de nekünk kérni kell a változást, a felülvizsgálatot. Mert csak az adatik meg, amit a mi helyzetünkben kérhetünk. A kereshetőségi jog útja békésen elindítható! Ez a lépés mára, 102 év…

  • 2500 Ft

    Hazánk, a Kárpát-medence egy csodálatos természeti egység, amely több mint ezer éve a magyarság és más népek otthona. Ezernyi kincset rejt e vidék, amelyet teljeskörűen bemutatni lehetetlen, ezért nem is célunk. Kiemeltünk azonban tizenkét kisebb-nagyobb földrajzi, történelmi egységet, amelyeket egy-egy hónaphoz kapcsolva jelenítünk meg. Olyan természeti és épített látványosságokat ábrázoló…

  • -10% kedvezmény
    Hajnal és Legend
    8910 Ft

    2 fejlesztő játék egyben. 3-6 és 7-12 éves gyerekeknek két különböző táblán. Fejlesztő-pedagógusok ajánlásával Várúr, várúrhölgyként a király cselekedeteidért megjutalmaz vagy megbüntet. Felépíthetsz egy középkori várat, és a hozzátartozó uradalmadat. A vásárban lovat, szekeret, szerszámokat, íjat, állatokat vásárolhatsz. Különféle küldetéseid során, szükséged van figyelemre, szókincsedre, jó mozgásodra és csavaros gondolkozásodra,…

  • 2500 Ft

    A4-es méretű lapozható, spirálozott falinaptár A Boldogasszony tiszteletére felajánlott kiállítás műalkotásaiból összeállított naptár. Szerkesztette Kupi Johanna „Ebben a nemzetben most olyan erők szabadulnak föl, amely az élni akarásnak hihetetlen példáit mutatják! Ez a nemzet nem csak akar élni, hanem tud is élni, és fog is élni!” Pap Gábor

  • -10% kedvezmény
    2250 Ft

    A magyar trikolór 12 hónapja – falinaptár E naptár egy egyedülálló kezdeményezés eredménye. A New York-i Hungarian TV Magazine az 1956-os forradalmunk ötvenedik évfordulója alkalmából nyílt fotópályázatot hirdetett „A magyar trikolór tizenkét hónapja” címmel. E pályázat tizenötödik kiírására beérkezett munkákból összeállított válogatást tartod kezedben, kedves Érdeklődő. Vidd magaddal ajándékba, munkahelyre,…

  • -10% kedvezmény
    Hajnal és Legend
    6840 Ft

    A bringaverseny a történelmi Nagy-Magyarország vármegyéin keresztül halad, ahol különféle akadályokat kell leküzdeni. De a figyelmed nem lankadhat, mert elfogyhat a vized és a szendvicsed, és könnyen bajba kerülhetsz. Jól kell taktikáznod, mert könnyen megelőzhetnek. Bátorságra, merészségre van szükséged, hogy elsőnek teljesítsd a futamot! A doboz tartalma: 1 db játéktábla…

  • Hajnal és Legend
    8990 Ft

    A játékosok egy időutazás során az 1920-as években találják magukat, ahol a Magyar Királyság vármegyéit ismerhetik meg. Ezzel a játékkel egy képzeletbeli utazáson vehetsz részt, melyen megismerheted Nagy-Magyarország tájait és embereit. Ezt a társasjátékot Trianon 100. évfordulójára azzal a céllal adtuk ki, hogy a játékosok a társasból szerzett információk alapján…

  • 990 Ft

    + 7 játékszabály Ezt a kártyát a Trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából készítettük abból a célból, hogy emléket állítsunk azoknak az embereknek, akik a nehéz időkben szót emeltek és harcoltak az igazságtalan békeparancs ellen. Az ország nagy része elveszett, de ők nem adták fel. Küzdöttek hazánkért politikai síkon, a művészetek…

  • 19900 Ft

    Magyar Bőrdíszmű – Fokt Jenő terméke Magasság 19 cm Szélesség 15 cm Mélység 5 cmMagyar Bőrdíszmű

  • -10% kedvezmény
    2610 Ft

    Hurkolt, poliészter fekete zászló Méret: 100×60 cm

  • 5000 Ft30000 Ft

    Az utalvány személyesen levásárolható könyvesboltunkban 9022 Győr, Pálffy utca 9.szám alatt. Biztos lehet benne hogy a megajándékozott JÓT FOG VÁLASZTANI!5000 +szállítás, 10000 +szállítás, 15000 +szállítás, 20000 +szállítás, 30000 +szállítás ingyenes

  • -10% kedvezmény
    4410 Ft

    Hurkolt, poliészter fekete zászló Méret: 135×90 cm

  • Jobbágyi Zsolt
    2500 Ft

    Szent László középkori falképeken A trianoni diktátum 100. évfordulóján megjelenő naptár Magyarország védőszentjének, Szent László királynak legszebb falképeit mutatja be. Székelyföld, Gömör, Szepesség és Őrség középkori templomaiból; ezzel megmutatja a Kárpát-haza tájainak egységét, összetartozását. méret: A/3, matt műnyomó papíron, spirálozott Jobbágyi Zsolt

  • Jobbágyi Zsolt
    2800 Ft

    „Bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok és jajgattok ti, a világ pedig örül: ti szomorkodtok, hanem a ti szomorúságtok örömre fordul. Az asszony mikor szül, szomorúságban van, mert eljött az ő órája: de mikor megszüli az ő gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született e…

  • Hunnia Játék
    7990 Ft

    Ország Város Fiú Lány Gyerekkorunk kedvenc játéka, az „Ország, város, híres ember” újdonságokkal, ötletekkel tarkítva.Szókincs és koncentrációfejlesztésre, ismeretek bővítésére és vizsgadrukk helyzetben való helytállásra kiválóan alkalmas.A játék egyszerű, mégis taktikus szabályokkal készült, gondolkodásra késztet és remek szórakozást nyújt.4-99 éves korig ajánlott! Hunnia Játék

  • -10% kedvezmény
    6280 Ft

    Ez egy olyan betűjáték, amely latin betűket és rovás jeleket tartalmaz. A dobozban több játéktábla van, melyen tizenkét féle játékszabály szerint lehet játszani. A Betűvilág, a Beszédes jelek, az Agytekerő, a Nyelvelő, a Titkok titka, a Szókirakó és a Szócsata betű illetve szójáték, minden korosztály számára élvezetes játékélményt nyújt. Azoknak…

  • -10% kedvezmény
    Jobbágyi Zsolt
    2520 Ft

    Középkori magyar falképek Falinaptár a 2017-es évre. Angelosz –küldött. Égi világ hírnökei ők, akik a mennyek magasából érkeznek hozzánk, az anyagi lét végességébe, félelmeibe és fájdalmaiba burkolózott emberek közé.  Üzenetük felemelő és vigasztaló: van egy fényességes lak, ahol a Teremtő vár bennünket, fenn a mennyekben és mélyen benn a szívünkben.…

  • Fokt Jenő
    19900 Ft

    Fekete és barna színben Magyar Termék nagydíjas munka! Fokt Jenő

  • -5% kedvezmény
    Fokt Jenő
    9025 Ft

    Magyar Termék nagydíjas munka Fokt Jenő

  • 2800 Ft

    40×60 cm-es A székely zászló kapható kétféle méretben, jó minőségben. A kisebbik, (40×60 cm) műanyag rúddal is!

  • 6500 Ft

    60×90 cm-es A székely zászló kapható kétféle méretben, jó minőségben. A kisebbik, (40×60 cm) műanyag rúddal is!

  • 9500 Ft

    A játék folyamán megismerkedhetünk a magyar nemzet bátor hazafiaival, eredményesen küzdő sportolóival, az alkotó gondolkozású feltalálóival és felfedezőivel, a lelkünket megszépítő művészeinkkel, a szemet gyönyörködtető épületekkel, a gyógyító erejű növényeinkkel és nem utolsó sorban őshonos állatainkkal. A játékot színesebbé teszik a régi mesterségek eszközeiről készült rajzok és a híres emberekről,…

  • Nyers Csaba
    25900 Ft

     Banai tarsoly Mivel a tarsolyok egyedi gyártásúak, ezért a szállítás időpontjáról telefonos egyeztetés szükséges.De  a készletünkben levő tarsolyNyers Csaba – Etelközi tarsolyokat tudjuk postázni Nyers Csaba

  • Nyers Csaba
    25900 Ft

    Nyers Csaba – Galgóci tarsoly Mivel a tarsolyok egyedi gyártásúak, ezért a szállítás időpontjáról telefonos egyeztetés szükséges.De  a készletünkben levő tarsolyNyers Csaba – Etelközi tarsolyokat tudjuk postázniNyers Csaba

  • Nyers Csaba
    25900 Ft

    Nyers Csaba – Rakamazi turulos tarsoly Mivel a tarsolyok egyedi gyártásúak, ezért a szállítás időpontjáról telefonos egyeztetés szükséges.De  a készletünkben levő tarsolyNyers Csaba – Etelközi tarsolyokat tudjuk postázni Nyers Csaba

  • Nyers Csaba
    25900 Ft

    Rakamazi tarsoly Mivel a tarsolyok egyedi gyártásúak, ezért a szállítás időpontjáról telefonos egyeztetés szükséges.De  a készletünkben levő tarsolyNyers Csaba – Etelközi tarsolyokat tudjuk postázni Nyers Csaba

  • Nyers Csaba
    25900 Ft

    Nyers Csaba – Etelközi tarsoly Mivel a tarsolyok egyedi gyártásúak, ezért a szállítás időpontjáról telefonos egyeztetés szükséges.De  a készletünkben levő tarsolyNyers Csaba – Etelközi tarsolyokat tudjuk postázni Nyers Csaba

A Szkítia Könyvesbolt már több mint tizenöt éve áll a nemzet szolgálatában Győrben (9022 Győr, Pálffy utca 9.)

Polcainkon megtalálhatóak a magyar nemzet őstörténetével, történelmével, hagyományával, népzenéjével, stb. foglalkozó kiadványok, könyvek és cd-lemezek.

Büszkék vagyunk rá, hogy tevékenységünkkel hozzájárulunk a magyar nemzet hagyománykincsének megőrzéséhez, életben maradásához.
Valljuk, hogy csak ebből a kimeríthetetlen kincsestárból merítve és építkezve tud újjászületni a magyarság.
Természetesen mi a boltunkban személyesen történő “böngészés” hívei vagyunk, de a “világhálóról” történő megrendeléseket is szívesen teljesítjük.
A Szkítia Győr Nemzeti Könyvesbolt várja Önöket személyesen Győr belvárosában, vagy a világhálón!

Hazafias üdvözlettel:

Jobbágyi Zsolt (tulajdonos)

Pap Gábor

Művészettörténész, Magyarság kutató ( teljes lista... )

A szkíta-hun-avar-magyar folyamatosság kutatásában művészettörténeti, vallástörténeti szempontú vizsgálata jellemzi.

  • Pap Gábor
    5500 Ft

    Ősvallási elemek szertartásainkban „Tudomásul kell tehát vennünk – bár tisztában vagyok vele, hogy ez nem mindenkinek könnyű, sőt, vannak akik eltökélten nem akarják tudomásul venni -, hogy létezik egy önálló, vagy legalábbis ebben a tekintetben önálló magyar hagyomány, amelynek megvan a maga mondanivalója a Karácsonyról, és az legalább olyan súllyal…

  • -10% kedvezmény
    Pap Gábor
    5400 Ft

    Népballadáink és hősénekeink A magyar népballada a „kis év” menetében pergeti a maga cselekményét, mégpedig úgy, hogy egy-egy történet rendre két-két állatövi jegyérvénytartamom – mai szóhasználattal: csillagászati hónapon – vezet végig bennünket. A hagyományosan számon tartott, híres-hírhedt „balladai homály” éppen abból adódik, hogy a hónapváltások alkalmával megváltoznak a bolygó-uralmi, illetve…

  • Elfogyott
    Pap Gábor
    39000 Ft

    Műveltségünk hat alappillére Az „Attila-kincs” vallomása Angyali korona, szent csillag A bölcsesség házat épít magának Az ég mennyezeti Jó pásztorok hagyatéka A Napút festője Hat könyv együtt, díszdobozban „Kezdett kirajzolódni a magyar műveltségnek az a hat alappillére, amit én a mai napig is annak vallok. Az első a Nagyszentmiklósi kincs,…

  • Pap Gábor
    5500 Ft

    A százötven éves Nagy István nyomában Nagy István művészetének egyedülálló jelentőségét az adja meg, hogy valamennyi rokon felfogású művésztársa közül egyedül őneki sikerült a népművészet sajátos kifejezésmódját maradéktalanul átmenteni a „magas” művészetbe. Elődei és kortársai legfeljebb színező elemként alkalmaztak népi motívumokat képeiken, a paraszti sors ábrázolását pedig még a legjelentősebb…

Marton Veronika

Több, mint 25 éve foglalkozik az ókori népek történetével, mitológiájával (Teljes lista...)

Megszerettesse és megismertesse az ékírást, és ezzel is bizonyítsa a magyar és a káld-sumir nyelv közti több, mint egyszerű hasonlatosságot.

  • -10% kedvezmény
    Marton Veronika
    3510 Ft

    A magyarság őstörténete a távoli homályba vész – állítja a hivatalos történettudomány. E könyvben nemzetközi és hazai, ókori és középkori írók, régészek bizonyítják az ellenkezőjét. Egészen a vízözönig visszanyúló történetből kiderül, hogy a magyarság a hunokkal, avarokkal, kunokkal együtt ősrégi nagy és megbecsült, csodált és irigyelt nemzet megfogyatkozott maradványa. Ha…

  • -10% kedvezmény
    Marton Veronika
    3510 Ft

    Írásom önéletrajzi ihletésű emlékképek, látomások sajátos szövedéke. Nemcsak életem eseményeit idézi fel, hanem az előző élete(i)mből a jelenlegibe bevillant történéseket is, melynek eredménye a sumerológia lett. A földi létből való kifelé készülődés ösztökélt, hogy a jó vagy rossz döntéseimet eredményező, a „ki tudja, honnan érkezett” sugallatokat, megmagyarázhatatlan élményeimet, valóságként átélt…

  • -10% kedvezmény
    Marton Veronika
    3510 Ft

    E könyv lerántja a leplet a magyarok történelemtudatának manipulálásáról, amelyet az évszázadok során politikai, de főként idegen érdekek szolgálatába állítottak. Betekintést nyújt azokba a X. században kezdődött folyamatokba, amelyek mindmáig meghatározzák a magyarság sorsát. Választ ad a kor több – sokakat érintő – kérdéseire is: Miért kellett időnap előtt lemondania…

  • -10% kedvezmény
    Marton Veronika
    3510 Ft

    A „Hol rejtőznek a magyar táltosok? c. gyűjteményes kötet a szerző 15 átdolgozott, és 130 képpel gazdagított cikkét tartalmazza. Felidézi a több ezer éves magyar történelem iskolai tananyagból kihagyott, kimaradt sorsfordító eseményeit. Az egész kötetet belengi az óhaj-sóhaj: hol vannak, lesznek-e még magyar táltosok, akik kivezetnék a magyarságot a jelenlegi…

Bogár László

Közgazdász, egyetemi oktató, publicista ( teljes lista... )

Alapvető kutatási területe a globalitás hatalmi rendszere.

  • -10% kedvezmény
    Bogár László
    3420 Ft

    Az, hogy volt olyan, hogy első világháború, az csak a második világháború harmadik éve során vált nyilvánvalóvá a világ számára. Akkor, amikor a német-szovjet háború és az amerikai-japán összecsapás egyértelművé tette, hogy ami zajlik, az az addig egyszerűen csak Nagy Háborúként emlegetett első világháborúnál is átfogóbb konfliktus, amelyet ezután kezdtek…

  • -10% kedvezmény
    Bogár László
    3590 Ft

    A világ, amelyben élünk, a megvalósult abszurditások világa, így már semmin nem lepődünk meg, ám egyre nyomasztóbb a fokozódó káosz, az, „ami van széthull darabokra” érzés lélekre nehezedő nyomása. A narratívák globális háborúja napjainkban éppen szétzúzni készül az emberi létmegismerés olyan alappillérjeit, mint a tény, igazság, valóság, és ha ez…

  • -10% kedvezmény
    Bogár László
    3060 Ft

    Gondolatok a háttérből 2021 szeptember – 2022 március A neves közgazdász folytatta a világjárvány idején megkezdett videoblogját, melynek 2021 szeptembere és 2022 márciusa közötti időszakban elhangzott elemzéseit adjuk közre kötetünkben. Az elhangzott „beszélgetések” írott formában is rögzítik napjaink történései közül a továbbgondolásra érdemes eseményeket. Minden hatalomnak egyik alapvető dilemmája, hogy…

  • -10% kedvezmény
    Bogár László
    5390 Ft

    A szakralitástól a modernitáson át a globalitásig Amit történelemként ismerünk meg és fogadunk el, az többnyire a győztesek történetírása, mely hatalmi pozícióik megerősítésére és legitimálására szolgál. Emiatt is lehetett 1956 sötét ellenforradalom 33 éven át, majd immár szintén 33 éve dicsőséges forradalom. Bogár László hatalmas ívet átfogó, történelemfilozófiai műve azokat…