Az ősök útja és az istenek útja

Hamvas Béla

-10% kedvezmény
(2 vásárlói értékelés)

3240 Ft

Cikkszám: 9789639240940 Kategóriák: ,

Termék ismertető

Termék:

Könyv

Cím:

Az ősök útja és az istenek útja

Szerző:

Nyelv:

Magyar

ISBN:

9789639240940

Oldal:

110

Készletezés:

2021 10. 01.

Kategória:

Leírás

Ez a mű egymaga képes cáfolni azt a hibás, közkeletű vélekedést, hogy Hamvas Béla nem foglalkozott a magyar kultúrával, elhanyagolta volna irodalmi, művészeti és történelmi tárgyú tanulmányokban érinteni a szűkebb értelemben vett magyar kérdéseket, vagy esetleg nem is ismerte azokat teljes mélységükben. Az ősök útja és az istenek útja című nagyesszé 1943-ban született, három évvel másik, nagy koncepciójú magyarságtudományi, nemzetkarakterológiai tárgyú műve, Az öt géniusz földje című műve után. A szerzőnek a mű kiadására tett erőfeszítései nem jártak sikerrel; úgy tűnt egy ideig, maga a mű is elveszett. Csak Hamvas Béla halála után, 1991-ben került elő egy példány, amelyet Demény János gépeltetett le a kéziratról az 1940-es években. A mű három fejezetből áll: I. Kényelmetlen közkérdések; II. Ágis tragédiája; III. Politika helyett misztika. Alapkoncepcióját jól kifejezi egyik sarkalatos megállapítása: „A nemzetben a lényeges nem a nagyság, hanem az arculat. Nem az, hogy kimagasló, hanem, hogy lélek. S amit róla tudnom kell, és amit róla tudni akarok, nem az, hogy milyen térfogata van, milyen maga, hány centiméter vagy kilométer, hanem, hogy mi benne a végső arculat és természet és karakter.” Darabos Pál így ír a műről: „Saját korát és társadalmát, azok vezetőit bíráló művet írt, ezért bírálata és diagnózisa minden olyan korra érvényes, amelyikben megszűnik az irodalomban az élet bírálata, és helyét – az élet szégyentelen dicsérete – és a propaganda foglalja el. Mert jóllehet formailag a magyar irodalom eszmeiségéről beszél, mondanivalóját azonban valójában az időszerű magyar élet egész területére vonatkoztatja; ezt a szándékát a műben egyébként fel is fedi és kimondja, hogy az irodalomnál is fontosabb dolgokról van itt szó.” A magyar irodalomtörténeti megalapozás után a történeti áttekintés, a világválság, a politika, a szociológia, a falukutatás, a vallás, és ezernyi más terület mélyreható elemzése során bontakozik ki a mondanivaló: az a sokrétegű, finoman árnyalt hamvasi interpretáció, amely a XXI. század elején is aktuális lehet a magyar sors értelmezése során.

110 oldal

A termék ismertetője

Az ősök útja és az istenek útja termékről 2 értékelés

  1. Csaba (megerősített tulajdonos)

    Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.

  2. Csaba (megerősített tulajdonos)

    Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.

Mondd el a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hamvas Béla további művei

  • -10% kedvezmény
    Hamvas Béla
    3590 Ft

    Hamvas Béla írásainak a ’80-as évek elejétől szélesebb körben is meginduló kiadásai között a mai napig hiába keressük a jelen kötetben most közreadott bibliográfiai munkát. Annak oka azonban, hogy e mű a maga egészében nem csupán az írásai iránt érdeklődők részéről, de egy-két kivételtől eltekintve a kutatás számára is nagyrészt…

  • -10% kedvezmény
    Hamvas Béla
    3240 Ft

    Hamvas Béla indulása óta, sőt első megjelent írásától kezdve folyamatosnak mondható az érdeklődése a magyar sorskérdések vagy azok egyik-másik szellemi vetülete (főleg az irodalmi) iránt. „A magyar sorsról való tudás a mai napig észrevétlenül nőtt azzá, ami: szellemi életünk legfontosabb tényezőjévé, és a magyar földön élő szellemnek elsősorban és mindig…

  • -10% kedvezmény
    Hamvas Béla
    3590 Ft

    HAMVAS BÉLA A NŐI ESZMÉNYRŐL, A NŐI NEMRŐL, NŐKRŐL, SZERELEMRŐL Különös és nehéz feladat áttekinteni egy életművet abból a szempontból, hogy az író miként vélekedik a nőkről, a női eszményképről, a szerelemről és hogyan ír róluk. Ugyanakkor mégis izgalmas kihívás, hiszen nem lehet nem észrevenni, hogy a nők lépten-nyomon felbukkannak…

  • -10% kedvezmény
    Hamvas Béla
    3240 Ft

    Ez a mű egymaga képes cáfolni azt a hibás, közkeletű vélekedést, hogy Hamvas Béla nem foglalkozott a magyar kultúrával, elhanyagolta volna irodalmi, művészeti és történelmi tárgyú tanulmányokban érinteni a szűkebb értelemben vett magyar kérdéseket, vagy esetleg nem is ismerte azokat teljes mélységükben. Az ősök útja és az istenek útja című…

  • -10% kedvezmény
    Hamvas Béla
    4410 Ft

    Hamvas Béla életműsorozat 33. kötete Esszék, tanulmányok, előadások, hozzászólások IV. (1945-1950) A jelen kötet gyűjteménye alapvetően három forrás anyagából közöl írásokat: egyfelől – néhány recenziót és bírálatot leszámítva – azokat a munkákat foglalja egybe, amelyek a II. világháború lezárulását követően 1947 decemberéig – Hamvas Béla publikálási lehetőségének megszűnését közvetlenül megelőző…

  • -10% kedvezmény
    Hamvas Béla
    6840 Ft

    Egy életút állomásai fotókban, írásokban, filmben elbeszélve ,,A személyiség titkát, egyedüliségét – mondja Bergyajev -, senki sem értheti teljesen. Az emberi személyiség sokkal titokzatosabb, mint maga a világ.” – S valóban, alig van megfoghatatlanabb, mint ez a pillanatban önmagára találó személyes konstelláció, ami egy emberi élet a maga legbensőbb rajzolatával,…

MEDIO Kiadó Kft további művei

  • -10% kedvezmény
    Hamvas Béla
    3240 Ft

    Hamvas Béla indulása óta, sőt első megjelent írásától kezdve folyamatosnak mondható az érdeklődése a magyar sorskérdések vagy azok egyik-másik szellemi vetülete (főleg az irodalmi) iránt. „A magyar sorsról való tudás a mai napig észrevétlenül nőtt azzá, ami: szellemi életünk legfontosabb tényezőjévé, és a magyar földön élő szellemnek elsősorban és mindig…

  • -10% kedvezmény
    Hamvas Béla
    3590 Ft

    HAMVAS BÉLA A NŐI ESZMÉNYRŐL, A NŐI NEMRŐL, NŐKRŐL, SZERELEMRŐL Különös és nehéz feladat áttekinteni egy életművet abból a szempontból, hogy az író miként vélekedik a nőkről, a női eszményképről, a szerelemről és hogyan ír róluk. Ugyanakkor mégis izgalmas kihívás, hiszen nem lehet nem észrevenni, hogy a nők lépten-nyomon felbukkannak…

  • -10% kedvezmény
    Hamvas Béla
    3240 Ft

    Ez a mű egymaga képes cáfolni azt a hibás, közkeletű vélekedést, hogy Hamvas Béla nem foglalkozott a magyar kultúrával, elhanyagolta volna irodalmi, művészeti és történelmi tárgyú tanulmányokban érinteni a szűkebb értelemben vett magyar kérdéseket, vagy esetleg nem is ismerte azokat teljes mélységükben. Az ősök útja és az istenek útja című…

  • -10% kedvezmény
    Hamvas Béla
    3510 Ft

    Hamvas Béla életmű sorozat 22. kötet Tartalom: Mexikó (tanulmány) Santa Solelad (tanulmány) Alkímia (tanulmány) Jakob Böhme (tanulmány és szöveg) A Tao virágai: Csuang-Ce (tanulmány) Eksztázis 480 oldalHamvas Béla A termék ismertetője

Új termékek

  • Nink Gabriella
    13500 Ft

    Önismereti és műveltségi írások + Kártyajáték Csillagmese-kuckó írások I. A könyv és a mellékletét képező kártyák segítségével a szerves műveltségbe szeretnénk bevezetni Önöket az évkör, a hagyományok, a népmesék, és műveltségünk több ága, valamint az asztrozófia segítségül hívásával. A fejezetek olvasásával és az egyedül vagy közösen játszható kártyákkal önismereti munkát…

  • Fuksz Sándor
    3000 Ft

    Görgei Artúr katonai pályafutása harcostársai szemével „Sokáig mérlegeltem, hogy ildomos-e egy nemzeti hősről („a nemzet egyik legnagyobb”) hadvezéréről, a hivatalos történész-társadalom által dicsőített történelmi személyről elmondani az ellenkező véleményt… De van-e hadtörténész, aki górcső alá vette a Görgei által vezetett csatákat és azok elemzése alapján jutott olyan következtetésre, miszerint ő…

  • -10% kedvezmény
    Pap Gábor
    5400 Ft

    Népballadáink és hősénekeink A magyar népballada a „kis év” menetében pergeti a maga cselekményét, mégpedig úgy, hogy egy-egy történet rendre két-két állatövi jegyérvénytartamom – mai szóhasználattal: csillagászati hónapon – vezet végig bennünket. A hagyományosan számon tartott, híres-hírhedt „balladai homály” éppen abból adódik, hogy a hónapváltások alkalmával megváltoznak a bolygó-uralmi, illetve…

  • Komondy József
    7500 Ft

    Az Egyetlen Egész Élet fantáziaregénye Akinek van, annak adatik, Akinek nincs elveszíti azt is, amije van. Ezek a gondolatok mintegy kétezer évesek, mégis hasonlítanak a korábbi magyar népi felfogáshoz, mikor ünnepségeken, lakodalmakon találós kérdéseket tettek fel. Ez a hasonlóság azzal magyarázható, amit sokan kutattak, hogy a régi magyar nyelvben létezik…

  • -10% kedvezmény
    Csókay András
    3060 Ft

    A sziámi ikrek szétválasztó műtétjének lelki tanulságai a háborúk és természeti katasztrófák tükrében A szerző vallomása: … Igen, meg kellett szabadulnom a haragtól, amelyet a sziámi ikrek szétválasztó műtétje után éveken át tapasztalt támadássorozat és ennek részeként a sajtóban ellenem, valamint az idegsebészeti csapat és segítőik ellen folytatott lejárató kampány…

  • -10% kedvezmény
    Thierry Baudet
    4940 Ft

    A globalista hatalomátvétel és a Nagy Újraindítás El tudja-e képzelni, hogy egy olyan világban éljen, ahol minden lépését ellenőrzik, az összes cselekedetét számon tartják, és társadalmi kreditpontokkal büntetik vagy jutalmazzák a magaviseletét? A renitensek számára a szankciók széles skálán mozognak, kezdve attól, hogy bizonyos szolgáltatásokat nem lehet igénybe venni –…

  • -10% kedvezmény
    Amir Tsarfati - Barry Stagner
    3555 Ft

    Mert a Megváltás napja közeleg Ebben a bizonytalan korban a keresztényeknek minden eddiginél szükségesebb megérteniük a Biblia jövőre vonatkozó kijelentéseit. Amikor a szerzők, Amir Tsarfati és Barry Stagner a végidőkről tanítanak, a kérdés-felelet szekciót mindig rendkívüli érdeklődés övezi. Ez is mutatja, hogy az emberek mennyire vágynak többet tudni az utolsó…

  • -10% kedvezmény
    Gian Galeazzo Ciano
    6290 Ft

    1944. január 11-én délelőtt tíz előtt öt sortűz dördült el a veronai Scalzi-erőd egyik falánál. Öt elítéltet végeztek ki, akik között ott volt a 40 éves Galeazzo Ciano gróf, volt külügyminiszter, Benito Mussolini veje is. Ciano előzőleg kiemelt szerepet játszott az apósa megbuktatásában, és a hajszál híján nem sikerült vállalkozás…

  • -10% kedvezmény
    Kalmár Gusztáv
    4040 Ft

    Miért van jogunk őseink földjéhez? Ezeréves harc a Kárpát-medencében „Őseink nem egyedül a hódítás és a fegyver jogán vették birtokukba a Kárpáti-medencét, hanem örökség jogán is. Mielőtt a ma itt lakó népek bármelyikre is állandó otthont talált volna, a magyarság két testvérnépe, a hun és az avar már uralma alatt…

  • -10% kedvezmény
    Mantak Chia - Maneewan Chia
    6210 Ft

    Miről olvashatunk Chia mestertől „A Tao gyógyító fényének felébresztése” című könyvében? – Öngyógyítás a szervezet legfontosabb pontjain áramoltatott Chi-vel. – Lazítás a megvilágosodás felé vezető úton a kozmikus belső mosollyal. – A szellemi fejlődés felgyorsítása a szexuális energia szeretetté alakításával. – A meditációk gyors feltöltése energiával a bemelegítő gerinc-Chi Kung…

  • -10% kedvezmény
    Simányi Frigyes - Filep Antal
    3590 Ft

    A Szent Korona öröksége sorozat XXXIX. kötet Ez a fotógyűjtemény bemutatja Győr-Moson-Sopron vármegye egykori, páratlanul gazdag és változatos népi építészetét, falu- és utcaképeit, épületeinek homlokzatát, tornácait és különleges építményeit, mint amilyenek a borospincék és présházak, a hatalmas pajták vagy éppen a disznóólak. A fényképek nagyrészt az 1960-as években készültek, amikor…

  • -10% kedvezmény
    Grandpierre K. Endre
    2250 Ft

    A modern restaurátorok, múlt- és nyelvfeltárók egyik legbátrabbika Kolozsvári Grandpierre Endre, aki hosszú évtizedek óta egy zseniális magánnyomozót megszégyenítő leleménnyel és invencióval deríti fel és fejti meg a magyar múlt tiltott pontjait, azokat az eseményeket, történéseket, amelyek elé utóbb, de sokszor a megtörténést követően szinte azonnal valakik egy tabut állítottak,…

Legkeresetebb termékek

  • -6% kedvezmény
    Jean Raspail
    4250 Ft

    A NYUGATI CIVILIZÁCIÓ VÉGÉRŐL SZÓLÓ ELLENTMONDÁSOS REGÉNY NEMZETKÖZI ELISMERÉSEI :„Apokaliptikus szintű, bámulatos összefüggéseket tár elénk… a világméretű Golgota… Ezt a történetet el kell olvasni, meg kell jegyezni, meg kell tanulni, és meg kell emészteni – különösen a negyven év alatti korosztálynak.” – John Barkham Reviews „Lehetséges, hogy az új, szenzációs…

  • Elfogyott
    Pap Gábor
    39000 Ft

    Műveltségünk hat alappillére Az „Attila-kincs” vallomása Angyali korona, szent csillag A bölcsesség házat épít magának Az ég mennyezeti Jó pásztorok hagyatéka A Napút festője Hat könyv együtt, díszdobozban „Kezdett kirajzolódni a magyar műveltségnek az a hat alappillére, amit én a mai napig is annak vallok. Az első a Nagyszentmiklósi kincs,…

  • Elfogyott
    Pap Gábor
    5000 Ft

    Népmeséink a világértelmezés szolgálatában Miért nevezhetjük szentbeszédnek a magyar népmesét? Nem az ősvallás-kutatás irányából indult el a kérdésfelvetés. Évtizedek óta folyik nálunk, egy „alternatív” kutatócsoport körében, a magyar népmeséknek csillagmítoszi keretek között történő értelmezése. És mindjárt az első lépések után kiderült, itt nem arról van szó, hogy „Jani bácsi”, a…

  • -5% kedvezmény
    Pap Gábor
    5700 Ft

    Gárdonyi Géza: Láthatatlan ember Gárdonyi Géza egyik leghíresebb regénye,  mely Attila hun király idejében játszódik. A könyv a regényt teljes terjedelmében tartalmazza (a régi Dante Könyvkiadó faximile változatában), valamint Pap Gábor elemzését, értelmezését asztrál-mítoszi keretben. „A Bálvány árnyékában”? Vajon miféle bálványról lehet itt szó? És miért írtuk nagy kezdőbetűvel a…

  • Elfogyott
    Pap Gábor
    5700 Ft

    , A magyar irodalom gyöngyszemei csillagmítoszi foglalatban Garay – Harsányi – Paulini – Kodály: Háry János „Háry János, illletve a vele kapcsolatos népmesei, költészeti és zenei anyag csillagmítoszi keretek között történő vizsgálata régi témája e sorok irójának. A messze idegenben hősködő és hőstetteit itthon tódítva előadó obsitos katona története Plautus…

  • -10% kedvezmény
    Pap Gábor
    2970 Ft

    A „fö-fö eretnekről”, elő- és utóéletéről „Manicheus, az Atyaisten gondviselése által Jézus Krisztus apostola”. Így mutatkozik be a „fő-fő eretnek”, az Alapozás levelében. Egy másik irásában meg, rövidebbre fogva, így: „Manes, Jézus Krisztus apostola”. Ki volt hát ő, és mit hagyott ránk életművében? A manicheizmus – névadójának, Maninak személyes megnyilatkozásaira…

  • -10% kedvezmény
    Karl Brugger
    2250 Ft

    Lehetséges magyarázat az egykori prekolumbián kultúrák fejlettségére, vagy csupán egy jól felépített kalandtúra-propaganda? Karl Brugger német fotóriporter Manausban találkozik az Ugha Mongulala törzs főnökével, aki egy hihetetlen történetben meséli el népe történelmét. E szerint az ősi atyák az égből szálltak alá 130 aranylóan fénylő koronggal a dél-amerikai őserdőbe, majd segítették…

  • -10% kedvezmény
    Pap Gábor
    5400 Ft

    A világ alakulása népdalainkban A magyar népdal hosszú távra szóló üzenete az Idő nulla körüli tartományában ígérkezik megfejthetőnek. Ha ez igaz, akkor viszont vele kapcsolatban le kell mondanunk az Állatövről is, a Hétbolygó-rendszerről is, mint az értelmezés lehetséges kereteiről. De hát végül is mit értsünk azon, hogy „az idő nulla…

  • 2000 Ft

    A Napút 12 téridő-egységének vázlatos jellemzése Falvay Károly, Kardos Ibolya Jolán, Lőrincz Ibolya, Molnár V. József, Pap Gábor, Szántai Lajos, Szekér Klára, Winkler Zoltán előadásai és írásai alapján A Nap éves látszólagos mozgása következtében kialakuló fény-árnyék viszonyok és a földi életben megnyilvánuló energiaváltozások adják az időegységek jellegét és a csillagképek…

  • -10% kedvezmény
    Molnár Attila (szerk)
    9000 Ft

    77 magyar történet kárpát-medencei gyerekektől mindenkinek Kertai Zalán festményeivel Nemzetünk akkor tud sikeres lenni, ha gyermekeink más nemzet gyermekeinek példát tudnak mutatni tiszteletből, becsületből és emberségből. A magyar, a „mag” népe küldetése, hogy tanítsa a világ népeit. Viszont ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha visszatérünk gyökereinkhez. Már a sokadik felvidéki…

  • Pap Gábor
    5000 Ft

    Jókai Mór: A kőszívű ember fiai Jókai ismeri az erkölcsileg magasrendű hős fogalmát, aki a történet elejétől a végéig emberként (és esetünkben magyarként!) viselkedik. Ez nem azt jelenti, hogy papírosfigurákkal dolgozik, vagy hogy sablonosan jeleníti meg a világot, hanem azt jelenti, hogy akkor még ez a magatartás volt jellemző a…

  • -10% kedvezmény
    Dr. Timaffy László
    2880 Ft

    Harmadik, bővített kiadás Megjelent a szerző születésének 100. évfordulójára Lektorálta Dr. Bálint Sándor A bővített kiadás tartalmazza a szerző életútját, képeket életéről, és Perger Gyula beszélgetését a szerzővel Közel 30 esztendeje járom a Szigetköz útjait faluról falura, bújom bügecseit, szigeteit, barangolok a Duna-ágak útvesztőiben. Kor a diákkoromtól kezdve kerestem a…

Az ősök útja és az istenek útja

3240 Ft