Leírás
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Jókai ismeri az erkölcsileg magasrendű hős fogalmát, aki a történet elejétől a végéig emberként (és esetünkben magyarként!) viselkedik. Ez nem azt jelenti, hogy papírosfigurákkal dolgozik, vagy hogy sablonosan jeleníti meg a világot, hanem azt jelenti, hogy akkor még ez a magatartás volt jellemző a magyar emberre. Ezek a legmesszebbmenően hiteles típusok.
Jókai hősei reális figurák, és éppen ez bosszantja azokat, akik nagyon szeretnék, ha mi az ilyen jellemű őseinket egyszer s mindenkorra elfelejtenénk. Vegyük úgy, mintha nem is léteztek volna, vagy nem ilyenek lettek volna, csak Jókai tolla idealizálná őket. Hát ez nem így van!
Itt kristálytisztán rajzolódik ki egy emberi magatartásminta, és az is, hogy nem könnyű ezt megélni, de az is, hogy meg lehet élni, akár a hétköznapokban is. Ehhez nem kell valakinek levitálnia, és ezoterikus élményekben részesülnie. Ezek azok a mozzanatok, amikre azt mondja az ember: hát igen, ehhez kellene nekünk felnőni.
Bármilyen furcsán hangzik, mi, akik ezen a regényen, illetve Jókain nőttünk föl, a mai napig ezt tartjuk emberi, és ezen belül férfias magatartásnak. Ez nem fikció. Nemcsak hogy lehet így élni, hanem az ember csak akkor tudja becsülni magát, ha így is él.
Pap Gábor
151 oldal
A termék ismertetője
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.