Udvarhelyszék középkori freskós templomai A Nagy-Küküllő mentén Ez a könyv Székelyföld „meggyötörten is gyönyörű” tájaira kívánja elvezetni az olvasót, közelebbről az udvarhelyszéki székelyek által lakott településekre, olyanokra, melyek Székelyudvarhely és Székelykeresztúr környékén fekszenek a Nagy-Küküllő völgyében. A székelység épített örökségének egy töredékét és annak történelmét tárja elénk e mű. S…
A képzőművészetben a rajz, a festés a szemünkön keresztül az agy munkája. Megkérdezzük magunktól: miért tetszik a látvány, miért akarjuk megörökíteni? – tehát elgondolkodunk először. Az után jön csaka kéz munkája, hogy az hogyan oldja meg a feladatot. És megint az agy választ, hogy megfelelően oldotta-e meg a kéz a…
Csontváryval a Napúton „A világot túlszárnyalni, hazámat a világ központjává tenni, ezt nem kérheti más, mint Attila szelleme vagy maga az Isten, aki Attilát ideküldte, s ezt a földet az emberek gyönyörűségévé teremtette. …alkalmam volt és van mindennap átklelni jó Uramhoz; ea testem tetszés szerint felmondhatja minden percben a szolgálatot,…
A zodiákus felfedezése Raffaelo Madonna-sorozatában „A különböző művészetek … különböző nyelvekkel ajándékoznak meg minket, amelyek olyan igazságokat fejeznek ki, amelyek az emberi lélekben élnek. Ezek gyakran a legmélyebb igazságok, a legtitkosabb tudás, amit nem lehet merev elgondolásokba préselni, vagy elvont képletek köntösébe öltöztetni, mert művészi kifejezésmódra várnak.” Rudolf Steiner Raffaello…
” A millenniumra újabb nagyméretű művel érkezett. Melyikkel? Megint figyelmeztetés: Ecce Homo! Tehát: millennium – ember, vigyázz! Kristálytisztán látszik: bár az alkalom ezúttal úgy diktálná, hogy közvetlenül a nemzethez szóljon, a példázat egyetemes emberi szinten fogalmazódik meg. Emberek, vigyázzatok! Miközben önfeledten ünnepeltek és ünnepeltetitek magatokat, „Íme, az Ember” kerülhet válságos…
Felső-Háromszék Árpád-kori Szent Imre temploma A gelencei Árpád-kori templomról joggal mondhatjuk, hogy a Kárpát-haza legkeletibb szegletének egyik igazgyöngyszeme, amelyet az itt nagy hittel élő közösség óvott, a történelem viharai dacára a jó Isten akaratából megtarthatott és megvigyázott, mert tudta, hogy ha odavész a hit, elvész és elporlad a templom, szétszéled…
Magyar emlékek Rómában A kötet szerzője, Sárközy Péter irodalomtörténész 30 éve tanít és él Rómában, mint a Római La Sapienza Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom tanszékének tanszékvezető professzora.Könyvünk Róma magyar emlékeit mutatja be a magyar kulturális múlt iránt érdeklődő és utazni vágyó olvasók számára a Szent Péter Bazilika mellett Szent…
Cookie-kat használunk annak érdekében, hogy a legjobb élményt nyújthassuk weboldalunkon. Ha továbbra is használja ezt az oldalt, feltételezzük, hogy elégedett veleRenden