Trianon 1920 Olyan időket élünk, amikor szükséges a történetírás által az elmúlt 40-50 évben leírtak átértékelése. Hangsúlyozni kell, hogy nem a történelem, hanem a történetírás átértékeléséről van szó. Hiszen átértékelni csak azt lehet, amit az ember jól ismer. Huszadik századi magyar történelmünket és annak nemzetközi összefüggéseit illetően ez a jó…
Pap Gábor tanulmányával Üzenetük nyomán nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy az ember hihetetlen intellektuális eredményekre képes, ha azokra a magasságokra törekszik, amelyeket az előtte járók már elértek; és ezért azt gondolom, hogy az icai vésett kövek a mai kor legfontosabb örökségét jelentik számunkra. Azt gondolom, hogy az icai vésett kövek nagyon…
A székelykapuk üzenete „A székelykapu a magyarság néprajzának, népművészetének egyik legszembetűnőbb, legérdekesebb megnyilatkozása. Környezetéhez képest hatalmas arányai, többnyire pazarul faragott és festett díszítményei, kiskapu fölötti, címerekre emlékeztető ábrázolásai, barátot hívogató, ellenséget riogató – nem ritkán latin nyelvű – feliratai, gyakran két sorral is bővelkedő galambbúgjai – ha a galamb olyan…
A test teljes imája Tisztelt olvasó! Mindenképp hiánypótló, de nem a teljességet képviselő kötetet tart most a kezében! Az elmúlt több, mint fél évszázadban igen komoly és elmélyült feltáró munka célozta meg műveltségünk rejteki, a hivatalos kutatás számára általában letagadott, kozmikus-metafizikai összefüggéseinek feltérképezését. A vizsgálódás szinte valamennyi ágra kiterjedt, őstörténetünktől…
Az isenheimi oltár üzenete „A Matthias Grünewaldként soha sem nevezett, ám Mathis Gothart névre annál inkább hallgató festő titokzatos figurája a művészet egyetemes történetének. Jóformán semmi konkrétumot nem lehet tudni életéről, mindennapjairól, származásáról. Mélységes rejtélyek övezik kilétét, fekete kyukhoz hasonló fehér foltként van jelen immár több mint ötszáz éve a…
” A millenniumra újabb nagyméretű művel érkezett. Melyikkel? Megint figyelmeztetés: Ecce Homo! Tehát: millennium – ember, vigyázz! Kristálytisztán látszik: bár az alkalom ezúttal úgy diktálná, hogy közvetlenül a nemzethez szóljon, a példázat egyetemes emberi szinten fogalmazódik meg. Emberek, vigyázzatok! Miközben önfeledten ünnepeltek és ünnepeltetitek magatokat, „Íme, az Ember” kerülhet válságos…
Kedves olvasó! Ez a könyv igaz történetet ír le, és azért íródott, mert az ismerősök azt javasolták: nagyon fontos lenne, ha leírnám. Mert az embereket félrevezetik azok, akik a történelmet írják. Túlságosan sok a téves teória Egyiptom építészetéről. Ugyanis rájöttem, hogyan építették az egyiptomi piramisokat, a köveit hogyan alakították, és…
A nagyszentmiklósi kincs Varázstükör sorozat 6. rész „Atilla udvarában – ahogy arra több szerző is rámutatott már – a lakomáknak nemcsak hétköznapi jelentésük és jelentőségük volt. „A vendégbarátság és az ünnep a birodalom összetartásának politikai eszköze lett. A kölcsönös szeretet és hűség erősebb köteléknek bizonyult bármilyen merev előírásnál.” (F. Altheimra…
Művelődéstörténeti írások „Tanulmánykötetünk a harmadik, és alighanem az utolsó képviselője egy művelődéstörténeti kiadvány-sorozatnak. Ennek első kötete 1999-ben jelent meg, „Hazatalálás”, a második 2003-ban, „Mag hó alatt – télutón” címmel, mindkettő a Püski Kiadó gondozásában. A harmadik kötet – amelyet most kezében tart az Olvasó – elég hosszú ideig váratott magára……
Gondolatok az ószövetségi istenképről „Ne könyörülj senkin!” „Irtsd ki mind!” „Gyalázat érje őket!” „Kövezze meg, hogy meghaljon!” „Ebek nyalják fel a véredet!” „Áldott legyen, aki sziklához paskolja kisdedeidet!” „Alázd meg őket!” „Akasszák fel!” „Ne kegyelmezz!” A fenti idézetek az ószövetségi Szentírás szerint magának a teremtő istennek a szavai. Ki lehet…
Horvát István (1784-1846) történész, nyelvész, könyvtáros és irodalmár, aki ellen – a magyar őstörténetre vonatkozó nézetei miatt – 170 éve háborúzik a hivatalos tudomány, folyamatosan gúnyolva őt, és besározva emlékét. Ő ugyanis felismerte, hogy az ókori népek nem tűntek el, hanem tovább éltek a középkor népeiben, csak a nevük és…
A veleméri templom Tartalom Megvilágosodások a veleméri templombanIsmerkedésElőzményekDokumentálás napfordulón, ellenőrzés napéjegyenlőség idejénKözjáték: hogyan is állunk azzal a negyedik dimenzióval?Vizsgálódások egy új összefüggésrendszerbenÚjabb felismerésekMég egy kényes kérdés Kamerával – fénylesen Velemér és a TarotAz „ördög Bibliája” mint világmagyarázó rendszerA Nagy Titok és a „bujdosók”Vissza a veleméri falképekhez Képről képre – vezetőnk…
A „fö-fö eretnekről”, elő- és utóéletéről „Manicheus, az Atyaisten gondviselése által Jézus Krisztus apostola”. Így mutatkozik be a „fő-fő eretnek”, az Alapozás levelében. Egy másik irásában meg, rövidebbre fogva, így: „Manes, Jézus Krisztus apostola”. Ki volt hát ő, és mit hagyott ránk életművében? A manicheizmus – névadójának, Maninak személyes megnyilatkozásaira…
A félezer éves Hollywood „…A Michelangelo által megfestett Sixtus-kápolna falain, a pápaválasztás színhelyén, egyetlen alkalommal sem lett megidézve az Egyetemes megváltó képe, a gigantikus freskó-ciklus szimbolikája nyomaiban sem utal a Világ Világossága örömüzenetének kvintesszenciájára, üdvtörténeti jelentőségére, valamint tanításának sarkalatos tételeire, miközben a héber hagyomány által választottnak nevezett nép szempontjából megkerülhetetlen,…
„Nemzeti irodalmunk egyik örök érvényű alkotása Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeménye. Kiállta az idő próbáját. Másfél évszázad óta generációk nőnek fel rajta, újabb és újabb nemzedékek találják meg benne a nekik szóló üzenetet, s máig sem veszített időszerűségéből. Ez a fémjele a halhatatlan műveknek. Nagyszerűségének másik mutatója, hogy…
Cookie-kat használunk annak érdekében, hogy a legjobb élményt nyújthassuk weboldalunkon. Ha továbbra is használja ezt az oldalt, feltételezzük, hogy elégedett veleRenden