Vérben és viharban - Egyedül a világ ellen

Wass Albert a Vérben és viharban című kisregényben Attila leszármazottainak erdélyi letelepedését, mint a székelység eredettörténetét írja meg. Az Egyedül a világ ellen árva gyermekhőse is mintha az életbenmaradás himnuszát folytatná tetteivel. A művek példázatként erősítik magyarságtudatunkat.

– Igazad van Gertrúd, koldusok ezek a hegyek itten s a népem nem olyan okos és jámbor, mint a tied, de makrancos, vad, fékezhetetlen. S én mégsem hagyhatom el őket. Mert ha koldusok is, de az én hegyeim s ha százszorta vadabb lenne s százszorta gonoszabb: az én népem lenne akkor is, hun! És ezért drága nekem valamennyi s közöttük a legutolsót, a legocsmányabbat sem adnám oda tíz idegen bölcsért!

Sűrűn-sűrűn álltak a csilagok az égen és pislogtak, mintha megannyi szem lett volna, mely a földet nézi. /…/ Szemek azok, megholt emberek szemei, kik visszatekintenek arra, ami kedves volt nekik ebben az életben. S valahányszor egy ember meghal idelent, egy csillaggal több gyúl ki odafönt s valahányszor egy ember születik, egy csillag elszalad a földre. (Részletek a Kisregényekből)

165 oldal