Leírás
Az 1940-ben írt Jönnek! alcíme az lehetne, hogy „a várakozás tizennégy napja”. A kortörténeti-közérzületi krónika azt a két hetet öleli fel, amely a második bécsi döntés eredményének – Észak-Erdély visszacsatolásának – nyilvánosságra kerülése és a magyar csapatok Szolnok-Doboka vármegyébe való bevonulása között telt el. Ez a tizennégy nap az ottani magyarság számára talán nehezebben, kínosabb lassúsággal vánszorgott, mint az azt megelőző huszonkét, kisebbségi sorban végigtengődött esztendő. A várakozás feszült napjai alkalmat adnak a falu, Vasasszentgotthárd lakóinak – magyaroknak és románoknak -, hogy átgondolják a sanyarú múltat és a lehetséges, biztató jövőt; hogy számot vessenek az elkövetett bűnökkel és az elszenvedett sérelmekkel, ki-ki a maga korábbi és reménybeli helyzete, illetve erkölcsi fölfogása szerint. Vibráló érzések pontos lekottázása adja a feszes cselekményű, izgalmas epizódokkal tűzdelt helyzetjelentés drámai hangulatát, katartikus tanulságait. A rablóhordákra emlékeztető kivonuló románok fejvesztett kapkodását, fosztogatását, az utolsó napok megannyi személyes sorsdrámáját feledteti a nagy nap kifejezhetetlen, már-már artikulálatlan öröme, a lelkek ujjongása, az egyetlen boldog sikollyá váló fölszabadulás pillanata.
E kisregény párdarabja az 1949-ben, immár Nyugaton keletkezett Adjátok vissza a hegyeimet!, melyben Wass Albert egy korán árvaságra jutott fiú élettörténetébe sűríti az erdélyi magyarság megpróbáltatásait. A kisebbségi sors balladai tónusú regénye az örök megaláztatás, a kiszolgáltatottság, az áldozati-sors és vállalásának hátborzongató jeremiádjává növekszik. Ennek az ágrólszakadt juhászbojtárnak és szénégetőnek egész életében négy olyan esztendő jutott, amikor egyáltalán embernek érezhette magát: a „magyar világ” 1940 és 1944 közötti ideje. S ami ezután szakadt Erdélyre, az maga volt a pokol, a „világ vége”: háború, véres bosszúhadjáratok, genocídium, útonállás, gyilkosságok, az élet tönkresilányítása. Ebben a törvényen kívüli, nyers ököljogra épülő, tébolyodott világban ép erkölcsi érzékű, hazafias lelkületű, tudatos gondolkodású embernek helye nem lehetett, így lesz a hajdan jámbor fiúból a havason bújdosó haramia, aki az olvasó előtt mégis hőssé magasztosul. Hiszen ez a – szándékoltan névtelen – hős szinte puszta kézzel, a tíz körmével védte Erdélyt a beözönlő román és orosz hordáktól, – mindhiába. Végül szerettei elvesztése után a hazájától is megfosztják, s mivel a becsületes életre és a jövőre semmi kilátása nem marad, nyugatra szökik, hogy beleordítsa a „szabad világ” fülébe Erdély irtózatos tragédiáját. Megrendítő, letaglózó, egyben lélekemelő olvasmány mindkét, fordulatokban bővelkedő, izgalmas cselekményvezetésű regény.
235 oldal
Wass Albert
A termék ismertetője
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.