Szakrális terek radiesztéziai felmérése

A könyv, amelyet kezünkben tartunk, többrendbelileg alapműnek tekinthető. Az általa tárgyalt építészeti és egyéb alkotások számosságát tekintve éppúgy ilyenként kell üdvözölnünk, mint az alkalmazott módszer újszerűségét figyelembe véve. Sem gyakorló építészt, sem építészettörténészt nem engednék ki az egyetemről, arníg alaposan át nem tanulmányozta. 

Miről is szól ez a könyv? Rövidre fogva: a magyarországi szakrális építészet múltbéli és jelenkori legfontosabb emlékeinek számbavételére és radiesztéziai szempontok szerint történő elemzésére vállalkozik. Hézagpótló és egyben úttörő jelentőségű, bizonyos vonatkozásokban pedig teljességre törekvő mű! Nemcsak keresztény templomokról van itt szó, és nemcsak templomokról. Megidéztetnek a krisnások, a buddhisták, az iszlám hívei, az ortodox és a neológ zsidók; a templomok mellett kápolnák, imaházak, sztúpák, ravatalozók, zsinagógák válnak vizsgálat tárgyává, ókori, közép- és újkori építmények, sőt épülőfélben lévők is. Mithrász- és Ízisz-szentély, Makovecz Imre két temploma … Továbbá: egyéb szakrális objektumok, a Szent Koronán kezdve, a Szent Jobbon, a Szent László-hermán, a máriapócsi Madonnán át a jászberényi .Lehel-kürtig”. Azután: egyes sírj elek és egész temetők, paraszti porták, haranglábak … 

A sok vonatkozásban újszerűnek mondható témakör feldolgozása példaszerűen ökonomikusan történik. Az írásmű hangvétele elejétól végéig mértéktartó. Szerzőnk szigorú tárgyszerűségre törekszik, miközben az aszketizmusig menően tartózkodik merész, de nem eléggé megalapozott következtetések levonásától. Bradák Károly két kitűnő könyve óta (Fehérvár – fehér folt, 1995., Pontosabban, 2006.) nem lehet kétségünk felóle, hogy a mai Székesfehérváron mutogatott Romkert nem a Szent István által alapított, Nagyboldogasszonyról elnevezett bazilika maradványait őrzi. Pósa Pál András idevágó megállapítása így nem válthat ki különösebb meglepetést belőlünk. 

A Pilissel kapcsolatos megállapítások is figyelemre méltóak. Ami az utóbbi években ott zajlik, annak jelentős része bizony nem egyéb felelőtlen zsonglőrködésnél. Ős-Buda ügyben éppen úgy, rnint Ős-Fehérvár ügyben. Szerzőnk ugyan ismételten hangsúlyozza, hogya „varázsvessző” tanúsítványa sem szentírás, de mi jó lelkiismerettel hozzátehetjük: az ő kezében viszont ez az eszköz legalább biztosan nem blöfföl. Mindenesetre öröm volt olvasni, hogy a visegrádi Mátyás-palota újabb kori „felfedezője”, Schulek János műépítész is „pálcás kutató” volt. Valószínúleg nem felejtette otthon a pálcáját akkor sem, amikor a bozótos domboldalban kijelölte a helyet, ahol elkezdődhettek az ásatások. 

A sorokat újra- és újraolvasva egy szállóige tolakodhat elő belőlünk. Latin nyelven hagyták ránk őseink, így: „Extra Hungariam non est vita. Si est vita, non est ita.” Szabad fordításban: „Magyarországon kívül nem élet az élet. Ha van is, az nem az igazi.” 

PAP GÁBOR

661 oldal

Pósa Pál András