Leírás
Historia Incognita sorozat
Grünwald Béla 1839. december 2-án született a Hont vármegyei Szentantalon, magyarosodott német gazdatiszt és szlovák anya gyermekeként. Jogot tanult, ifjúkorában járt Párizsban, Berlinben, Heidelbergben, majd hivatalnoki pályára lépett. 1868-ban Zólyom vármegye főjegyzőjének választották, 1871-ben ugyanitt alispán lett. Az itt szerzett tapasztalatokat használta fel a hetvenes években írott, a közigazgatás és a nemzetiségi kérdés, valamint a közszabadság kérdéseit boncolgató röpirataiban.
Álláspontját mindenekelôtt A felvidék (1878) című röpiratában fejtette ki. Százoldalas munkája elsô részében a „tót” nemzetiség magyar államra való veszélytelenségét és nemzethűségét hangoztatta és nyomatékosította a kétmillió szlovák ajkú lakos megnyerésének hasznát. Nem elsôsorban asszimilálni kívánta ôket – bár az értelmiségüknél ezt kívánatosnak tartotta, éppen ezért látszott számára szükségesnek az önálló értelmiségképzést elôsegítô három gimnázium bezárása. Grünwald elképzelése szerint a szlovák tömegeket nem volt szükséges magyarosítani, olyasféleképpen kellene kiszakítani ôket a szlávság testébôl, ahogy a német ajkú elzásziak is hűséges állampolgárai lettek Franciaországnak. Ez a program – végrehajtása esetén – döntő fölénybe juttatta volna az akkor tizenhárom milliós Magyarország hétmilliós magyarságát a nemzetiségekkel szemben. Az addigi kormányok nem sokat tettek a program megvalósításáért, az 1868-as nemzetiségi törvény pedig szerinte egyenesen a szlovákosodást segítette elô, amikor lehetővé tette nemzetiségi nyelvű népiskolák felállítását.
Sorozatunkban a XIX-XX. századi magyar politikai gondolkodás legjelesebb – új kiadásban nem hozzáférhető – munkáit kívánjuk ismételt megjelentetéssel a szélesebb közönség számára megismerhetővé tenni. Azokat a munkákat, amelyeket a második világháború után nem az adott tudományterület önmozgása, hanem a direkt politikai akarat iktatott ki a tudományos közgondolkodásból, az egyetemi tananyagokból és az érdeklődő nagyközönség látóköréből. Tudjuk, hogy a megjelentetendő írások témakörében a legtöbb esetben születtek újabb feldolgozások, de hiszünk abban, hogy a politikai gondolkodás történetében is vannak állandó, „örök” értékű művek, melyek időszerűségét nem érinti egy-egy részletük (netán egész témakörük) későbbi, mégoly”korszerű” feldolgozásának megjelenése. A kiadó úgy gondolja, hogy a magyar politikai gondolkodás utóbbi évtizedeiben túl sokáig volt hegemón helyzetben egyetlen ideológia ahhoz, hogy lemondhassunk a XIX. század utolsó és a XX. század első évtizedeinek gondolati sokszínűségét tükröző munkákról.
130 oldal
Grünwald Béla A termék ismertetője
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.