Leírás
„Édesanyám emlékének, és minden szülőnek ajánlva:
A kultúrtörténeti jellegű művemben, találva sem lehetne tán érzelmesebben kifejezni az emberek vágyakozását a tiszta és boldog lélek megélésére, miként ez a ,,Karácsony ünnepén” című Halász Judit dalnak a refrénjében elhangzik:
,,Ki mondja meg nekem,
Hogy éljek, s mit tegyek,
Hogy Karácsony ünnepén
Boldog legyek?”
Bizony az emberiség mára belecsömörlött a fénylő külsőségek anyagias hidegséget árasztó imádatába, helyette valami bensőséges meleg szeretetre vágyakoznának. De mindjobban szeretnék elérni, egyre elérhetetlenebbnek tűnik előttük a fehér galamb, az anyaság ezüstjébe kódolt tisztaság világhite.Az ember az evolúciós fejlődéséből adódóan, mindeddig az anyaság ölének melegségében nevelkedett, nem is érti a mai világa hideg fényözönét. Szüntelenül kérdezgeti önmagától és a világától: ,,ki mondja meg nekem, hogy éljek, s mit tegyek”, és nem jön felelet a vívódásaira. Igen, mert ma már a meleg anyai szeretet sem tudja, hogy sokszor mit tegyünk. A világunk végletesen elromlott, torz életfelfogások szántják anyaföldjét. Az élet legnagyobb drámájaként, mégis azok akarják megjavítani, akik válságosan elrontották létünket. A világ urai nem értik, nem is látják mi zajlik az életünk árnyoldalán. Mert nincs senki, aki elmondhatná nekik – nem is engedik -, hogy Tisztelt Uraim, az önök ideje lejárt. Önök végveszélybe, zsákutcába vitték életünket, hagyják már abba az okozott pusztításaikat! Mondjanak le a világuralmi célkitűzéseikről, és adják már vissza a természetellenesen bitorolt társadalmi hatalmuk nagyobbik felét az édesanyáknak, az ősiségéből eredő szeretet istennőjének, a magyarok Nagyboldogasszonya, illetőleg a görögök Urana matriarchális hitvilágának.
Miáltal senkinek sincs hatékony receptje az eluralkodott közösségi hidegség ellen, a könyv szerzőjeként is csak egyet ajánlhatok: higgyék el, nincs más út a jövőnk előtt, mint Nagyboldogasszony ősanyánk szeretetvilágának a visszaszerzése!
308 oldal
A termék ismertetője
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.