Leírás
Hosszú évek teltek el a Pilisről és a pálosokról szóló könyvem amrikai publikálása óta. Magam sem gondoltam, hogy a könyvem több év után sem jelenik meg itthon úgy, ahogy az a maga teljességében nyugaton megjelent. Most eljött az idő… Időközben sok, a könyv témájával kapcsolatos váratlan felfedezés, sokat sejtető kapcsolat napvilágra került, történelmi háttérösszefüggés stb. látott napvilágot. Mindezek a tények indokolttá tették ezt a jelentősen bővített harmadik kiadást. Nehéz időben, nehéz körülmények között kezdtem hozzá a kötethez, de nem bántam meg. Tettem mindezt azért, mert szinte naponta tapasztaltam a könyv és témája iránti nagy érdeklődést. Belevetettem magam az írásba, kutatásba az író és kutató őszinte megszállottságával, és nem bántam meg a dolgot – szépen összeállt a kötet, olyannyira, hogy magam is meglepődtem az eredményen.
Bízom benne, hogy a kötet a korábbi könyveimhez hasonlóan elnyeri az érdeklődő olvasók tetszését. Nem maradt más hátra, minthogy megköszönjem annak a kevés itthoni és a világban szétszórt barátnak és kutatónak a segítségét, akik könyvekkel, információkkal, számtalan egyéb segítséggel, helyi, könyvtári és terepkutatásaikkal visszaigazolták könyvem meglátásait sokat segítve ezzel a munkámat.
Gönczi Tamás
265 oldal
Gönczi Tamás
A termék ismertetője
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.