Leírás
Az Ázsiai Hun Birodalom felemelkedése
A Hun trilógia első kötete
„Az író jelenlegi művében is a múltba visz bennünket, de a jelenben kalauzol. Példáját idézve „a fehér sast eteti” bölcsességgel, emberséggel, hazaszeretettel. Nem relativizál, nem deheroizál, és ezzel nem követi a jelenkor divatját. Madara a történelmi tények sziklájáról rugaszkodik s képzeletében szárnyal, ahogy mi olvasók is repülünk vele fénybe, dicsőségbe.
Vágyat ébresztve bennünk, hogy mi is tegyünk hazánkért, mint örök érvényű hősei. Mert sosem az a kérdés, hogy büszkék lehetünk-e őseinkre, hanem az, hogy vajon ők büszkék lehetnek-e ránk.”
Kassai Lajos lovasíjász világbajnok
„Hun őseink Kr. e. 200-ban vívták nemzeti megmaradásunk „Pozsonyi csatáját”, a megsemmisitésükre hadba szállt Kínai Birodalom hadserege ellen. A kelet-ázsiai Pingcseng közelében lezajlott csatában a Hun lovasíjász haderő legyőzte a kínai császári hadat és ezzel nemcsak nemzeti fennmaradásár biztosította, hanem Ázsia katonai nagyhatalmává vált. A regény főhőse Bátor tengrikút, a hun uralkodó naggyá és legyőzhetetlenné tette a Hun Birodalmat.”
Cey-bert Róbert Gyula
„J. W. Goethe mondta úgy kétszáz évvel ezelőtt: „a fiataloknak két dolgot kell adni, szárnyakat és gyökereket.” Mesterien valósította meg Goethe üzenetét napjaink népszerű regényírója Dr. Cey-bert Róbert Gyula.
Ő ugyanis valamennyi művében példamutatóan támaszkodik gyökereinkre, dicső múltunkra, hogy abból merítsünk erőt, jelenünk hétköznapi küzdelmeihez s merjünk bizalommal szárnyalni megmaradásunkért, jövőbeli sikereinkért.”
Dr. Bárdi László orientalista, történész
„Már a könyv címe olvasásánál is megdobban az ember szíve „Fenn az égen Hun Nap ragyog”.
Ezt a címer olyan író adhatja könyvének, aki büszke őseire, aki rendíthetetlenül hiszi, hogy ő ennek a dicső népnek a sarja, és ezt a hitet nem veheti el tőle senki. Még az sem aki tudományos érvekkel próbálna e hit ellen fellépni.”
Dr. Csámpai Ottó szociológus, történész
242 oldal
A termék ismertetője
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.