Leírás
Polgári kor
A tananyag elkészítését alapvetően két szempont vezérelte: egyrészt egy hiteles, elsősorban a fő fejlődési pontokra hangsúlyt helyező bemutatása az újkori vagy másképpen polgári korszak állam- és jogfejlődésének. Másrészt – tekintettel a tanításból adódó didaktikai szempontokra is – a tananyagnak egyfajta jogági bemutatatását kísérli meg. Ez új módszert jelent, melyet hitelesít az a jogtudomány-történeti tény is, hogy éppen a polgári korban kezdték a kontinentális európai jogtudósok a joganyagot jogágak szerint tördelni vagy jogágakba strukturálni. Ennek megfelelően az anyag három nagy egységre bontva kerül bemutatásra: 1. közjog- közigazgatási jog; 2. magánjog; 3. büntetőjog – büntetőbíráskodás rendje. A záró fejezetben az állam külső megjelenítése és a hatalmi szimbolika kérdéskörét dolgozzák fel a szerzők.
Szerzők:
Kisteleki Károly
Lövétei István
Nagyné Szegvári Katalin
Pomogyi László
Rácz Lajos
515 oldal
A termék ismertetője
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.