Leírás
Mi a valóság a sok hazugság között?
Petrányi Ferenc (1879-1944) kalocsai tanítóképzői tanár, óbecsei plébános eredetileg doktori értekezéseként megírt könyvét tartja kezében a tisztelt Olvasó, amely a katolicizmust évszázadok óta állandóan és – ami a legfontosabb – igazságtalanul támadó erők egyik örökös céltáblájáról, az inkvizícióról szól.
Rendhagyó könyvecskéről van szó, mivel témájában úgyszólván az egyetlen érdembeli mű a hazai irodalomban. Benne a szerző hatalmas tárgyi tudással szedi ízeire az inkvizícióról költött vádakat, rágalmakat és cáfolja meg azokat. Először is élesen megkülönbözteti egymástól a szigorúan katolikus egyházi inkvizíciót a kimondottan állami eredetű spanyol inkvizíciótól, rámutatva, hogy az egyházi inkvizíció egyedüli célja a középkorban oly virulens, egyházat, társadalmat, államot romboló – köztük például a ma is oly sokakat megtévesztő manicheista – eretnek mozgalmak felszámolása volt, de nem emberek eleve halálra kínzásával vagy legyilkolásával, hanem tévedéseik velük való beláttatásával, erőszakoskodásaik megszüntetésével. Szintén tetemes forrásokkal bizonyítja, hogy a másik inkvizíció, a spanyol – amit a legtöbben emlegetnek –, csak a tizenötödik század végén jött létre s megteremtője maga a spanyol államhatalom volt, céljának pedig a titkos zsidók, a marannók spanyolországi uralmának megtörését, a spanyol nemzeti és vallási egység megmentését tekintette.
Különösen is fontos mindaz, ami művében az egyházi inkvizícióról szól. Rávilágít arra, hogy a tiszta keresztény – azaz a katolikus – hit védelme és megőrzése milyen fontos ahhoz, hogy egy emberi társadalom egészségesen éljen. A középkor embere szerint a katolikus Anyaszentegyház Jézus Krisztustól nyert tanításainak hathatós megvédése és elterjesztése az egyén, a család, az állam fennmaradásának és működésének érdeke is. Ebből az alapállásból a Miatyánk mondatát – „jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, miként a mennyben, úgy a földön is” –, ha üdvözülni akart, halálosan komolyan kellett vennie, így mindazokat, akik istentelen erők szolgálatában álltak, meg kellett térítenie, vagy ha ez nem sikerült, távol kellett tartania az egyházi, társadalmi, gazdasági élet irányításától.
Mindezek mellett a könyv külön erénye, hogy szól az inkvizíció – kiváltképpen a spanyol – egyes (a köztudatban amúgy is erősen felnagyított) túlkapásairól is, melyeket azonban maga a katolikus Anyaszentegyház sohasem helyeselt, sőt hivatalosan, ahol és amikor csak lehetett, fel is lépett ellenük. Fellebbenti a fátylat aztán a protestáns inkvizícióról is, végül, de nem utolsósorban pedig tisztázza a Galilei-esetet, ennek során cáfolja a közhiedelmet, miszerint a katolicizmus valaha a tudomány, a gondolkodás kerékkötőjének bizonyult.
Rendkívül hasznos művet tart hát kezében az Olvasó.
Az inkvizíció Ifj. Tompó László
76 oldal
Petrányi Ferenc
szkitiagyor –
Nagyon érdekes munka
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.