Leírás
Második, javított kiadás
Magyarország, a Magyar Királyság a középkorban még jelentős európai tényező volt, katonai, gazdasági és kulturális területen egyaránt. Árpád-házi királyaink kétszáz év külső és belső küzdelmeiben megerősítették a keresztény magyar nemzet és állam jussát a Kárpát-medencére és a teljes jogú európaiságra. A helyzetbe került országa aztán hatalmas véráldozattal – a tatárjárás szinte elképzelhetetlen arányú etnikum veszteségével – fizetett frissen szerzett tagságáért. De az alapok – a keresztény európaiság és a nemzeti ön- és közérzet már elég erősek voltak egy európai lendülettel fejlődő ország és kultúra számára. A következő háromszáz évben, a XIII-XV. században több száz vár és város épült, megteremtve a fejlett mezőgazdaság, kézműipar és kereskedelem biztonságát, a közrendet, az európai kultúra, s nem utolsó sorban az európai építészet magyarországi kibontakozását. Ez a három évszázad a gótika kora volt az építészetben, s ebben a három évszázadban jött létre és virágzott a külföldről behívott szerzetesrendek között a magyar alapítású rend, a Pálosok Rendje. Remete rend volt a pálosok rendje, nevüket thébai Szent Pálról vették, eredetüket pedig a korai, XI. századi – Vác remetétől következő – pilisi remetékre vezették vissza, kiket 1250 körül Özséb esztergomi kanonok szervezett együtt lakó szerzetesekké, a szentkereszti anyakolostorban, majd ennek kisugárzó eredményeként létrejövő, számos rendházban.
1308-ban a rendi központ a budaszentlőrinci kolostorba került, s ezzel a rend évtizedeken keresztül behálózta kolostoraival az országot, Horvátországot, Dalmáciát, s a század végén már a lengyel pálos tartomány is megalakult Czestohowában.
Nagy Lajostól Mátyásig a magyar szellemiség és a magyar közrendű nép gyámolítását szolgáló rendet királyaink kivételezetten támogatták. Rendre, s az országot sűrűn behálózva épültek kolostoraik, működésüket főúri adományok is segítették, sőt más rendek kolostorait is átvehették. A XV. század végén kiterjedt építő tevékenységük – a kései gótika stílusában – valószínűleg már nem is korlátozódott csupán rendházaik építésére, újjáépítésére, mert hatásuk – építőtechnikájuk és stílusjellegzetességeik – a falusi plébánia templomok épületeiben is felismerhetőek.
280 oldal
A termék ismertetője
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.
Csaba (megerősített tulajdonos) –
Ajánlani tudom mindenkinek a könyvet.